Kontakt

All Rights Reserved ©

Summary

"Prométheuszként érkeztünk, mint a tudás szikrájának közvetítői. Viszont... Ahogy a legendás titán, mi is sokáig fogunk bűnhődni." Renalix Alev szinte irreálisan fiatal kora ellenére a Zehir nevű exobolygón lévő emberi gyarmatra kerül, mint kutató; viszont nem teljesen a tudomány érdekében utazott fényéveket. A Nork állama ellen szervezkedő csoport beépített tagjaként meg kell döntenie a gyarmati hatalmat, s ezzel együtt bemutatni a norki kormány gyengeségét az embereknek. Függetlenséghez vezető útja azonban megakad, s így egyedül kell felvennie a kontaktot a telepen jelen lévő, ámde titkos lázadók társaságával. Ő maga se tudja, hogy vajon barát vagy ellenség adja át neki a fonalat, mely végül vagy bukáshoz vagy sikerhez vezet...

Genre:
Scifi / Mystery
Author:
PHorvaath
Status:
Ongoing
Chapters:
5
Rating:
5.0 1 review
Age Rating:
16+

0. - Káin

2129 decembere első napján már termetes mennyiségű hó borította a tábor területét és a bungalók tetejét. A létesítmény alacsony rendű, fogvatartott lakói egy része már kora reggel az égből leszállt fehér, akadályt jelentő csapadékot lapátolta a főbb útvonalakról. A barakkokon túl elterülő messzeséget félbevágó tűlevelű erdő előtt kerítés feszült az őrtornyok között. A szürke ég végtelennek tűnt, holott egyébként csak a köd által elmosódott felhőket lehetett kis figyelem befektetésével megpillantani. A fehér s szürke színpalettába az ott szolgáló, felfegyverzett, páncélos katonák egyenruhája adott egy kisebb kékes árnyalatot. A hatalmas főépület betonszürke külseje sárgult csempéket rejtett folyosóin. Két évszázadot mintha időkapszulaként lemaradt volna az időben a létesítmény; viszont a szabályok még annál is kegyetlenebb és archaikusabb rendszert sugalltak. A legtöbb szintet széleik felé rozsdásodó, festékkel már csak nyomokban borított ajtók sorakoztak öt méterenként. Egyes bejáratokon még a számok is a korrózió martalékává váltak.

A mögöttük elhelyezkedő helyiségek túlnyomó többsége magányos ürességgel bírt, míg a többit egy-egy rács szelte ketté. A szobák rácson belüli – vagy túli, kinek mi – részei cellákként üzemeltek kifejezetten a tábor legelvetemültebb vagy kihallgatásra váró tagjai számára. Fűtés és hőszigetelés nélküli, ablaktalan, piszkos lyukak voltak eme celláknak csúfolt részlegek. Az odatoloncolt emberekre – már ha egy részüket annak lehetett ímmel-ámmal nevezni – nem volt jellemző a kijutás, legalábbis élve. Számtalan személy végezte kihűlt, fagymarástól elfeketedett végtagú, épebb részein sápadt holttestként, esetleg még a fagyhalál előtti éhen vagy szomjan halás is hasonló számokkal rendelkezett. A szerencsésebbek pár nap után éhen haltak, esetleg a rácsokhoz parancsolt katona egy golyóval véget vetett a lassan kipurcanó rab szenvedéseinek. Igaz, ilyenkor a felelősséget is vállani kellett a korai halálozás miatt...

A létesítmény elméleti felügyelésével megbízott ezredes a napi sétáját tette az épület biztonságos részeiben. Zsibbadt tagjaira ráfért a mozgás, hiszen papírmunkát űzött teljes munkaidőben. Csak tíz percet tudott kétóránként szusszanni. Gőgős testtartása egy pillanat alatt lelankadt.

Egy váratlan lövés hangja visszhangzott végig hűvös hullámként a komor folyosók falain. A nyomást az is fokozta, hogy mindez a legfelső szinten ment végig, s ott csak egyetlen egy aktív cellát tartottak számon. Különleges rab töltötte az ottani sötétségben a megszámlált napjait. Franzként volt papíron számon tartva, vezetékneve állami parancsra el lett tűntetve a keresztneve mellől. Fontos söpredéknek számított.

Az ezredes az ideiglenes dermedtségből kijózanodva szapora léptekkel a helyiség felé vette az irányt. Az övén lógó pisztolyt a szabad kezébe vette és egy röpke másodperc alatt élesítette. A 139-es számmal jelölt, kékre mázolt ajtó kilincsének maró hidege végigfutott zömök ujjai teljes vastagságán. Résnyire nyitotta a bejáratot, és a helyiségben lévő emberhez intézte szavait:

– Alev, mi történt?!

Az ezredes magas ütemszámú, intenzív szívdobogása mellett hallotta, hogy valaki lassan szív, majd hosszan kisóhajt egy adag levegőt.

– A rabot elimináltam, uram! – felelte halkan, monoton hangon Alev. – A privát kihallgatás során sikerült a naplóban lévő információkat megszereznem.

A Franz nevű rab naplóját többször is elvették a gazdájától. Bőrkötéses, sárguló lapjain tintafirkák díszelegtek, semmi több. Lefordíthatatlan halandzsának tűnt még a kódfejtők számára is, szóval mindig vissza lett szolgáltatva a tulajdonosnak.

– Dekódolta a szöveget?

Alev alezredes zseninek számított a katonai körökben a forradalom furfangos lázadó hadtestei elleni harcban tanácsolt taktikái miatt. Akkor lett a táborba átirányítva, amikor már nem tudtak semmit sem kihúzni Franzból. Alev állítólag több tucat árulót kínzott a forrongások alatt, hogy az állam javára válható információkhoz juthasson. A bajtársi empátia gyökerestől hiányzott belőle, viszont józan ésszel bíró ember volt; Nork állama számára a mintakatona pont ugyanilyen fő tulajdonságokkal bírt.

A betonpadlón fémes, surlódó zörgés hallatszódott. A hang alapján pisztoly volt az eldobott tárgy.

– Én vagyok az egyetlen, aki képes lefordítani ennek a baromnak a szövegét, uram.

Az ezredes benyitott. Legelőször a halvány, sárgás fényben és vértócsában úszó, a hideg földön embertelen helyzetben fekvő holttest került a szemei elé. A holt fejéből ömlő vértenger lassan már a rácsokat is elérte, szakadt felsője pedig nagy foltban vörös színt vett fel. Az ezredes próbálta megtartani komoly tekintetét, de nehezen sikerült visszatartani a kétségbeesését.

Jobb oldalt, a cellával szemben egy alacsony, viszonyt vékony alkatú katona ült, hátát a penészes falhoz támasztva. Felhúzott térdén könyökölt, kezével pedig a frissen meggyújtott szivarát támogatta az ajkai előtt. Szürke szemei üresen néztek fel a felettesére, ki éppen egy lőfegyver végét tartotta Alev felé.

– Tisztában van azzal, hogy mi a fenét művelt?!

Alev alezredes kisóhajtott magából egy levegőnyi füstöt. Lassú mozdulatokkal feltápászkodott, és eztán egyenruháját is ugyanilyen tempóval porolta le. Bélelt fejfedőjét feltette rövid fahéjbarna hajjal rendelkező kobakjára. Felvette maga mellől a vastag naplót.

– Már nincs szükség a rabra a napló dekódolása után – mutatta fel a könyvet. – Biztosan le tudom ezt fordítani. Ezt a kódnyelvet én találtam ki a fivéremmel, de lehetséges, hogy kiszivárgott valahova máshova. Előző századi angol nyelven, Caesar kóddal és speciális karakterekkel íródott. Lehetetlen, hogy a kifejezetten norki nyelvet tanult kódfejtők rájöjjenek a valódi jelentésére. Ha engedélyt ad rá, uram, akkor nyomban elkezdeném a dekódolást! – vágta egyenesbe magát Alev alezredes.

Az ezredes rémült tekintettel sandított a cellában hűlő testre, melynek arcának csak egyik felét lehetett látni, de meglehetősen ismerős volt számára az orr sajátos íve. Sápadtan az alezredesre nézett. Tisztában volt azzal, hogy Alev nem hazudna, viszont így is képes lenne elmejátékával kikészítenie a másikat. Az ezredes ennek ellenére vállalta a kockázatot:

– Alev! Előtte hívjon ide egy takarítóbrigádot, és utána jöjjön az irodámba jelenteni az itt történteket. Megértette?

– Igenis! – felelte az alacsony katona.

***

– Norki Hírmondó, 2129. 12. 02-ai szám, 3. oldal...

“Tegnap reggel 7 óra 56 perckor [07:56] az egyik északi börtönben kivégezték a november elején történt erőszakos, déli kémek által szított tüntetés vezérét. Az áruló a jelek szerint kulcsfontosságú információkat és neveket jegyzett fel naplójában, melyet jelenleg is vizsgálnak. Az őt lelövő katona, név szerint Falk Alev (27) alezredes nem kívánkozott egy szót sem intézni a publikum felé.” – olvasta fel digitális készülékéről a cikket az ezredes, miközben az ajtófélfának dőlt. – Ki se élvezte a hírnevet, de szinte azonnal magához szólítja a családja, ezredes társam?

– Még nem esett meg az előléptető ceremónia, addig is ön alatt helyezkedem el, uram – igazította meg vastag kabátja gallérját Alev. – Mellesleg egy temetés miatt kell megszakítanom katonai kötelességeim láncolatát – Bőröndjét dereka mellé emelte.

Az ezredes arca elkomorodott.

– Részvétem... – egyenesedett ki, majd tisztelgett. – Vigyázzon magára, Alev!

– Igenis! – tisztelgett szintúgy az alacsony katona, majd komótosan kisétált a hálónak alig mondható helyiségből.

Végigsétált a kopott folyosókon. Úgy érezte, mintha a falakon még mindig ide-oda ugrálna ama lövés hangja, melyet ő sütött el egy napja. Szemei előtt még mindig élt az a hamvas tekintet, mellyel a rab nézett rá, miután elolvasta az első oldalt. Nem habozott sokat. A pisztoly felé tett kézmozdulata biztos s elegáns volt, egyfajta sajátos, türelmes lassúsággal. Keze talán akkor remegett meg egy kicsit, mikor élesíette a kézifegyvert, és mutatóujját a ravaszra simította.

“Találkozunk odafenn!” – ismétlődtek a rab utolsó szavai Alev fejében, mikor kinyitotta magának az ajtót. Nagyot szippantott a hideg, csípő levegőből, és elindult a betonplaccon parkoló terepjáró felé.

Nem bánt meg semmit. Annak az embernek az élete nem ért már sokat. Az a saját koporsójába ütötte bele az utolsó szöget, amikor befejezte a naplóírást. Feleslegessé vált azzal, hogy megmutatta azt az információt, melyet ki akartak belőle húzni, Alev pedig csak a szennyet takarította el.

A katonára a terepjáró mellett egy magas, karótnyelt férfi állt, aki gyenge testalkata alapján tisztán láthatóan nem a hadseregben szolgált. Tisztelettudóan meghajolt, miközben kinyitotta a hátsó ajtót Alev számára.

– Üdvözletem, Falk úrfi!

– Jó reggelt, Ivan... – ült be Alev. Szinte beleolvadt az ülés sötét borításába, csak sápadt, élettelen arcát lehetett pontosan elkülöníteni a feketeségtől.

Ivan a vezetői helyre ült be, és ujját a kocsi műszerfala egy bizonyos részére helyezte. Kisvártatva beindult a motor.

– Az apja azt üzente, hogy büszke önre az államunk felé tanúsított hűségét illetően – mondta Ivan, miközben tett egy kört a placcon, és ráment a sózott aszfaltra. – A temetésen viszont nem tud személyesen megjelenni, így egy helytartó fogja felmondani a beszédét.

– Rendben – nézett ki az ablakon Falk. Lassacskán elhagyták az útmenti barakkokat. – Mondott valamit a fivérem halálával kapcsolatban? – kérdezte a messzeségbe elmélázva.

– Említette, hogy a sajtóban meg lesz említve a déli front, melynél a testvére hősi halált halt a századával. Önnek ez így megfelel?

– Apám minden mondata kőbe van vésve abban a pillanatban, melyben kinyitja a száját. Nem tekintem magam méltónak arra, hogy beleszóljak a döntéseibe – válaszolta Falk.

Eközben megállt a jármű, mert a tábor határán való átlépés nem folyhat leellenőrizetlenül. Ivan az ablakot lehúzva átadott egy kis kártyát az azonnal az ablakánál termő, átfagyott őrnek. Az egyenruhás remegő ujjakkal végighúzta a kártyát a zsebéből előhúzott szerkentyűn, mely legjobban egy táblagéphez hasonlított. Orra pirossága figyelemfelkeltőbb lett hirtelen sápadtsága miatt. Szinte félelemmel teli szemekkel nyújtotta vissza a kártyát a tulajdonosnak. Eközben Falkon is egy ellenőrzést hajtottak végre, de csak a digitális igazolványai kódjait kellett bepötyögnie egy másfajta gépezetbe. Az őrök tisztelegve köszöntek el, miközben a terepjáró csendben tovaindult. Csakis a kerekek alatt ropogó hó és a motorház alig hallható zúgása adott az autózók füleinek visszajelzést a külső világról.

– Oh, tényleg! – vett be egy kanyart a kocsival Ivan. – Birtokunkba került pár régóta elveszettnek hitt irodalmi mű fizikálisan is – Eme téma felé Falk nagy érdeklődést mutatott. – Köztük van Milton Elveszett Paradicsoma és Shelley Modern Prométheusza. Száz éve klasszikusok voltak, mostanra pedig feledésbe merültek. Mit szólna hozzá, ha este a régi idők emlékére felolvasnánk az újabb relikviákat?

Falk fémszürke szemei felcsillantak, de amint a középső visszapillantó tükörre siklott tekintete, saját arcát látva újra elkomorodott. Keserűséget érzett. Egy pillanatra úgy érezte, mintha gyermeki naivitással lett volna felvértezve, és nem törődött a külső világgal; ugyanúgy, mint öccse. Megszorította a zsebében lévő két lapocskát, de amint rájött tettére, kapkodva elővette mindkettőt. Ivan ezt nem figyelte, hiszen kocsisi kötelessége, hogy csakis az útra figyeljen. Falk kisimította a nagyobbik, sárgás, egyik szélén tépett lapot. Figyelme azonnal az utolsó mondatra terelődött, melyet halványan remegő

“You’ll be the one who will kill me now. Goodbye, little falcon”.

Arcára egyfajta bú ült, de nem akart sokat mutatni, félvén, hogy Ivan esetleg hátra fordul. Aztán egy fényképet vett elő, mely talán az utolsó polaroidos technikával készült kép lehetett az idejében. A kép egy kadétot ábrázolt, akiről szinte mindenki azt hihetné, hogy Falk, csak még élete sokkal vidámabb szakaszában. Az alacsony katona újra a tükörbe tekintett. Szemei már könnyektől csillogtak, de még uralkodott magán.

Könnyedén öngyilkosságnak álcázhattam volna, s akkor nem tudná senki sem, hogy az én kezemhez tapad a vére. Végül is, ujjlenyomataink ugyanolyanok voltak ugyanannyira mocskos kezeinken...

El kellett tűrnie, hogy a későbbiekben akárhányszor a tükörbe tekint, az általa kioltott élet arca néz vissza üres lelkébe...

Continue Reading Next Chapter
Further Recommendations

Julsanz: This book keeps you entranced with every turn of the page. If you have some great stories like this one, you can publish it on Novel Star, just submit your story to [email protected] or [email protected]

Tayyeba Khan: It was a good book..I like the characters of romans and marco..they are funny as well as loyal...while helena is so innocent

michied07: The story was good. Different in a non obvious predictable way. Progresses well. And really interesting.Glad I don't have to wait for part 2

Julsanz: This is a pretty good book If you have some great stories like this one, you can publish it on Novel Star, just submit your story to [email protected] or [email protected]

Devashree: It is a nice story love story. Simple and short. 👍🏻

Kittie Kat: This is the second one that I read of the unnatural series. The stories are so well written that it leaves you craving for more. Each story is well told with detail and leaves you with mixed feelings. This story as the other one that I read left you feeling as if the story was being written and t...

Jill A Chunko Skidmore: One of the most easiest and loved stories I have read so far. Thank you so much for this book.

More Recommendations

Iris F.: Loved every second of it. I couldn't put it down, can't wait to read the second book.

Sunni Dudley: Totally amazing!!!! Can't stop reading, don't wanna stop reading. It just pulls you in and keeps you there!!!

YJ: I love ur plots is keeps me hooked and I don't hv any problem with how u write it's pretty great, but I did see some mistakes not big just few human errors and u might like to elaborate ur work but except that I love this whole story and I really am relatable to her tomboy behavior and it's cool ...

Elaine June Creech: I loved it & can't wait to read about Victoria

Mohini: I love the book. Exactly what i needed right now. Thank you for sharing <3

Lara Marquardt: I loved how the story is proceeding! I just wish for her to somehow heal! Looking forward to see how she will react to the 'new' boy!

About Us

Inkitt is the world’s first reader-powered publisher, providing a platform to discover hidden talents and turn them into globally successful authors. Write captivating stories, read enchanting novels, and we’ll publish the books our readers love most on our sister app, GALATEA and other formats.