Mi Lett Velem?

Sokan mondják, hogy a fájdalom erősebbé tesz, pedig ez nem igaz. A fájdalom megtör és átformál. Az, hogy mivé változol utána, csak rajtad áll, de erősebb nem leszel. Annak akarsz látszani, de a látszat nem tesz azzá. Falakat húzol magad köré. Olyan magasra építed őket, hogy ne lehessen átlátni felettük. Majd amikor később kijössz a mélyből, szépen lassan rájössz: nemcsak bejutni nem lehet mögéjük, de kijutni sem. A falak, amelyek egykor védtek, most fojtogatnak. Végül szépen lassan ugyanoda jutsz vissza, ahonnan indultál. Ez egy ördögi kör. Jobban vagy, majd jön valami – egy hang, ami felidézi a rossz emlékeket, vagy egy tárgy, ami arra az időre emlékeztet. Az egyetlen kiút a falon át vezet. Mégsem mondhatni, hogy a fal rossz, hiszen megvéd, de be is zár. Elszakít a világtól, és nem hagy megnyílni.

– Na mi van, Allison, mégsem vagy olyan okos? – a balomon ülő lány felé kapom a fejem.

Ő az én fájdalmam. Néha elkap a gondolat, hogy felállok, és beleverem a fejét a padba, de ez megmarad a fantáziám szintjén. Helyette előre fordulok, és a táblát nézem. A fájdalom nem csak egy érzés. A fájdalom az, aki okozza. Maga az ördög. Márpedig Alexandrának nincsenek szarvai, de nem is kellenek, anélkül is elég gonosznak néz ki. Hogy miért pont nekem okoz fájdalmat, azt még én magam sem tudom. Hiszen régen olyan jóban voltunk. Nem is ördög... inkább egy bukott angyal. Arra tippelek, hogy az apja halálát nem tudta feldolgozni, és azért ilyen. Annyi kérdésem van, amire nem találok választ. Általános 5. osztálya óta legjobb barátnők vagyunk. Vagyis voltunk egészen 9. osztályig ahol is kifordult magából. 2025. szeptember 1.-jén azt hittem az elkövetkezendő 4 év lesz életem legszebb éve, de nagyot tévedtem.

A csengőszó felszabadulást ad. Elkezdek összepakolni. Hallom még a tanár parancsoló hangját, de egy ideje már nem igazán izgat semmi. Olyan, mintha kikapcsoltak volna bennem valamit. De hogy megértsétek, miért vagyok ilyen, vissza kell mennünk 3 évet.