Bevezető
A sötét szobámba ülök és csak a kedvenc zeneimet hallgatom. Közben pedig a szörnyű életemben gondolkodok. Egyik kezemben egy penge a másikban egy doboz gyógyszer van. Szemem a két tárgy között ingázik. És, hogy miért? Mert nem tudom eldönteni melyikkel kezdjem el a sanyarú életem megszüntetését.
Mióta apám és szerelmem is meghalt azóta nincs senkim, csak anyám. De ő is mással van mindig elfoglalva. Sose látja rajta amikor hazajövök, hogy hogyan nézek ki, vagy mi a bajom. Igen jól gondoljátok depressziós vagyok és nekem csak a zene maradt. Amit a Falling is Reverse és a Linkin Park találtam meg. 7 éve hallgatok ilyesféle zenét, mióta elvesztettem őket. Azóta minden kedvenc és színes ruhámat lecsereltem feketére, majd a hajamat is feketére festettem. Ami persze anyunak nem tetszet, de nekem annál inkább. Magamba zárkozásom kérdései folyton a fejemben kavarognak. Vajon mi az élet értelme? Van értelme az életemnek? Miért maradtam egyedül? Talán ha megszünnék már nem fájna ennyire? Fájdalom… csak ezt érzem és ezt érdemlem?- ehhez hasonló kérdések cikáznak folyton a fejemben.
Halk motoszkált hallottam meg lentről, így már sejtem, hogy anyám hazáért. Igen jól sejtitek egy újabb pasival. Ezek már a mániájává váltak minden este másik faszival kefél. Ez undorító… bele sem merek gondolni….-ekkor hirtelen vágódik ki a szobám ajtaja, így gyorsan az ágyam alá rejtem öngyilkosság bizonyítékait. Már az alkohol bűze idáig érződik, és a gyomrom forog tőle.
-Nézzzzenek oda….a kis depis buzi itatja az egereket. - alig forgó nyelvvel röhögni kezdett a mondatán, de nekem kurvára szarul estek a szavai. Lassan tapazkodtam fel ülő helyzetéből, majd könnyes szemmel indultam meg felé. A düh, és csalódottság elhatalmasodott rajtam ezért, ahogy elállta az utam én félre löktem, evvel kiviharzottam a szobámból, végül a házból is. Kint zuhogott az eső engem ez sem érdekelt csak szaladtam amerre vitt a lábam. Be az erdőbe, néha - néha elestem egy-egy kiálló gyökérben, de mindig felálltam, és folytattam utam az egyetlen biztos helyemre. Kis idő múlva megpillantottam kedvenc szikla csoportomat, majd futva tettem meg a maradék pár métert. Amint ki értem a szélére egy hatalmasat villámlott, de meg sem rezzentem csak álltam egy helyben, s bámultam a mélységet ami hívogatott engem. Az eső egyre sűrűbben kezdett zuhogni és az esőcseppek eltakarták könnyeimet, csak vállalom rázkodása, s elhaló hangom mutatott mást a külvilág felé. Térdre rogyva üvöltöttem a sötét éjszakába, de az eső hangja kissé elnyomta azt. Kezeimet a sáros földbe vájtam, öklömet folyamatosan összeszoritva tartottam. Teljesen kilátástalan volt minden. A sanyarú életem, az undorító anyám, és az egyéjszakás pasija. Nem bírom tovább…
-MIÉRT…???? - ordítok az viharos éjszakába, de válasz nem kaptam. - GYŰLÖLLEK...HALLOD MIÉRT NEM TE HALTÁL MEG AKKOR!!?? - torkom szakadtából kiabáltam tovább a semmibe. És akkor olyan történt ami még soha.
-Szeretlek!!! - szállt a széllel s esővel ez az egy szó. Hirtelen néztem körbe, de senkit sem láttam, se a környéken, sem lent a parton. Rövid időn belül zokogásom, szipogássá szelídült, lassan felálltam a sárból, majd haza felé indultam. Viszont végig az az egy szó kattogott a fejemben.
-Szeretlek!!!... Szeretlek!!! - ahogy vissza emlékeztem a hangra egy fiú emlékeztetett. De lehet csak a képzeletem játszott velem.
Csurom vizelés és sárosan értem haza, a házban mindenhol sötétség uralkodott és csend. Mérhetetlen csend olyan mint egy temetőben, de talán jobb így most. Halkan felmentem a szobámba levezettem a vizes gönceimet, majd elmentem tusolni. Amint végeztem megtörölköztem és ágyba bújtam. De nem jött hamar álom a szememre. Csak azon egy szón, és a fiú hangján járt a fejem, mire elragadott a sötétség.
Hamarosan hozom a következő részt.
Az esetleges hibákért sorry, javítom majd őket.
Köszönöm, hogy ránézétél a könyvemre, sokat jelent. ❤️
Love ARMY. ❤️ ❤️ ❤️
