Első fejezet
Amikor megszólalt az első vészjel hangja, Péter azt hitte csak a fiatalabb társai szórakoznak, ezért morcosan a párnába temette az arcát. A másodiknál gyanakodni kezdett, amikor pedig egy erős kéz az ajtajára csapott és azt üvöltötte: „Ez nem próba" – elhitte azt, ami hihetetlennek tűnt: valami baj történt.
Álmosan kimászott az ágyból, de csak az egyenruhája csizmáját és a köpenyét vette fel, meleg éjszaka volt, a hálóing elég volt számára.
Tétován koppintani készült a falon, hogy felkeltse Pilinkót, de eszébe jutott, hogy a fiú nem volt ott, haza utazott, hogy a szüleivel ünnepelje a bátyja születésnapját. Így csak felkapta gyorsan a sarokban fekvő gitárját és csatlakozott a társaihoz, akik csak rá vártak.
Közösen hagyták el az épületet, miközben Péter ismerős arcokat keresett a szemével.
Az első, akin megakadt a szeme egy vöröses hajú fiú volt, szeplőkkel az arcán. Rögtön odasietett hozzá.
A vörös hajú kitűnt a tömegből hófehér egyenruhájával és mellvértjével, oldalán egy furcsa, feltekert szuronyra hasonlító fegyver volt.
- Scott! – kiáltott oda neki. – Hé, Scott Sound! Ne csinálj úgy, mintha nem ismernél fel!
Scott a szemeit forgatva odafordult.
- Mit akarsz Péter? – kérdezte, miközben a nyakát nyújtogatta. – Nem látod, hogy nem érek rá?
Péter nem vette zokon Scott mogorva stílusát, jól ismerte a nála alig idősebb elfet.
- Hogyhogy itt vagy? Azt hittem megalapítottad a saját klánodat a... - elcsuklott a hangja a visszafojtott kuncogástól. – Az Ezüst Húrosokat, amikor a Mester azt mondta nem tanulhatsz tovább nála a gyenge energiaszinted miatt?
Scott arca megfeszült egy pillanatra és úgy nézett a másik fiúra, mintha abban a pillanatban leszúrná azokkal a zöldes szemekkel.
- Ha nagyon tudni akarod, látogatóba jöttem a húgomhoz, aki jelenleg nincs meg. – mondta higgadtan, de a hangjában ott volt a sértettség. – Rá akartam venni, hogy csatlakozzon.
- Minek, ha tanulhat Jaxontól is? – kérdezte Péter vigyorogva, majd komolyra fordította a szót. – Igazából annyit akartam kérdezni, hogy nem láttad véletlenül ki nyomta be a vészjelzőket illettve hol találom a haverodat?
- Nem, nem láttam ki indította el őket és Máknyimák nem a barátom. – mondta, miközben fintorogva újra a nyakát kezdte tekerni. – És, mint mondtam, nincs meg a húgom.
Péter sóhajtott.
Scott annyi erőfeszítést sem tett, hogy körbe járja a környéket valószínűleg a gyermek után. Így tölcsért formált a kezeivel.
Lyra! Gyere elő, a bátyád aggódik érted!
Péter hangja elég hangos volt, hogy a halk neszt, amit a többiek suttogása okozott átszelje, így a kérés célba ért.
Péterék otthona, Zenezug egy kis falu volt, messze a kíváncsi szemektől, az erdő közepén. A legközelebbi szomszédjaik manók voltak, az erdőn túl.
A kis közösség a faluban többnyire elfekből állt, illetve Jaxon tanítványaiból, az úgy nevezett dalnokokból állt, akiknek faja vegyesebb volt, mint bármelyik másik Mesteré egész Ábrándban. Péter ezek közé a tanítványok közé tartozott és a kevés emberek egyike, míg Pilinkó, a szomszéd szobába lakó srác félmanó, félnimfa volt és a mellettük lévő birodalom uralkodójának második szülötte.
Scott viszont idevalósi elf volt, a szülei pedig a Mester első tanítványainak egyikei közé tartoztak. Ismerte őket, kissé szeszélyes, de kedves család voltak.
Scott kishúga, Lyra az ismerős terepen nem tévedhetett el és Péter hívására előbújt a fák közül, hozzájuk futva. A pizsamája koszos volt, hosszú, vörös haja össze vissza állt és lefelé görbült a szája.
- Hát veled mi lett? – kérdezte Scott, miközben kiszedett a gyerek hajából egy falevelet.
- Elestem. – mondta, miközben apró kezeivel a valamikor rózsaszín hálóingecskéjét szorongatta.
- Te tudod mi történt? – kérdezte Péter, mire Lyra vonakodva bár, de bólintott. – Elmondod nekem?
- A Mester azt mondta nyomjam meg a jelzőt és bújjak el.
Péter felvonta a szemöldökét.
Lyra nem volt tanítvány még, de nem a megnevezés miatt lepődött meg. Eddig fel sem tűnt neki, de az említett Mester nem volt jelen, ami nem volt jellemző rá. Se az, hogy egy kislányt kérjen meg, hogy riassza fel a többieket.
De Lyra nem hagyta abba a beszámolót.
- Nagyon mérgesnek tűnt. Lehet Máknyimák miatt...
Ebbe a pillanatban az összes vészjelző elnémult, vele együtt a beszélgetés hangjai is a téren.
Mindenki izgatottan nézett körbe, de nem Jaxon volt az érkező, hanem annak felesége, a kék rózsa nimfa Zylfiel. A kecses szépség, akinek az arcát egy hatalmas rózsa fedte el egyenesen a tanítványokhoz ment és halk szavakkal utasításokat osztogatott nekik, akik bólogatva indultak a feladataik elvégzésére.
Valaki fát hozott, más takarókat, mások az időseket és a gyerekeket szedte össze. A falu gyógyítói is egy helyre gyűltek, ami Péternek nem tetszett. A falunak Jaxon volt a vezetője, amennyiben valamilyen veszedelem közeledett elsőként érkezett meg. Általában vadállatokról volt szó, ugyanis a falut és annak erdejét egy védőpajzs védte a betolakodóktól.
Máknyimák eltűnése is aggasztotta. Ismerte a bajkeverőt, Pilinkóval közös barátjuk volt, akit túl gyakran kellett kimenteni igen furcsa helyzetekből...
Ahogy nézte az idősebb társait, akik Zylfiel parancsaira hallgatva végezték a dolgukat összeszorult a torka.
Mégis mi a fene történt?
Az egyik hölgy lábánál egy kislány ült és a kötésekkel játszott, amikor el akarták vinni a tanítványok. A nő csak legyintett.
- Szolina az én kis segédem, hadd maradjon. – mondta, közben végig simított a gyerek fején.
Lyrat is el akarták vinni, de Scott rájuk mordult, hogy majd ő megvédi a saját húgát, mire a gyerek valami olyasmit morgott: "éppen ettől féltem..".
Péter nézte egy ideig a testvérpárt, majd Zylfielhez sietett.
- Zylfiel kisasszony! – mondta, miközben felé ment.
A nő azonnal megfordult és bevárta.
- A férjem nincs itt, ha őt keresed.– mondta kedvesen, miközben mosolyt erőltetett az arcára. – Nem tudom mi történt, nem tudom hol van és ha rájövök mit művelt a kis barátod esküszöm hogy...
Azt, hogy mit akart mondani már nem derült ki.
Ebben a pillanatban ugyanis megjelent Máknyimák. Az erdőből futott, látszólag sértetlenül.
Az említett fiú, egy magas, sovány fiatal volt, aranykalász hajjal és smaragdosan zöld szemekkel. Valami elf keverék volt, akit még pár évtizede fogadtak be, amikor gyermek volt és azóta csak a gond volt vele.
Páran felsóhajtottak, hogy vaklárma volt az egész és elindultak felé, hogy megszólítsák. Maga Péter és Zylfiel is megnyugodott egy pillanatra, amikor is Máknyimák egy hatalmasat dobbantott a lábával. A lépte nyomán a föld fénylő zöldre színeződött és a fű elrothadt.
A fura fény terjedt a talajon egészen addig, amíg elért mindenkit.
Péter először csak fáradságot érzett, majd mintha a mágia, ami folyton az ereiben áramlott volna hirtelen távozott volna belőle és a térdei meggyengültek.
Egyszerre zuhant a földre a többiekkel, közben annyi futott végig az agyán: Ez mégis mi a fene folyik itt?
Zylfielt is érte a csapás és Péternek el kellett kapnia, nehogy komolyabb baja essen. Nimfaként az energiaveszteség jobban hatott rá, mint a legtöbbjükre.
Máknyimák egy pillanatig habozott, majd felkapta a gyógyítók közül a kislányt és az erdő felé fordult. A gyerek tágra nyílt szemmel nézte őt, de nem mert megszólalni, még sikítani sem – vagy ereje se volt hozzá – kék hajkoronája beterítette Máknyimák karját.
Péter torka összeszorult, ahogy nézte őket.
- Máknyimák, ne csinálj hülyeséget! – mondta neki, mire páran helyeseltek.
A fiú nem reagált, várt.
Az erdőt nézte, ahonnan kisvártatva három alak futott be.
Elöl egy idős, köpcös, alacsony manó volt, kezében harci baltával, amelynek pengéje alkarnyi méretű volt.
Ő volt Torzon, a szomszéd birodalom feje.
Rögtön utána egy fiatal fiú volt, akinél egy gitár volt. Barna haja volt és Máknyimákéhoz hasonló szemei. Akárcsak a másik fiú, kék nadrágot, inget és egy lilás köpenyt viselt, amit jól ismertek, ez volt a dalnokok egyenruhája.
Mögöttük haladt maga a mester is, hideg, szürke szemei ridegen fénylettek. Hosszú, ezüstös szőke haja nem volt összekötve, verdeste a hátát, miközben igyekezte utolérni a társait. Nála egy szintetizátor és gitár keverék hangszer volt.
A manó egyenesen belefutott az energia mezőbe, a fiú hiába kiáltott neki, hogy vigyázzon. Ő is belerohant volna, ha a mestere nem rántja vissza.
- Pilinkó fiam, koncentrálj. – hadarta. – Nem veszítheted el most a fejed, majd ha elkaptuk.
Máknyimák nem moccant, a kislány nyakának emelt egy pengét.
- A helyetekben nem mozdulnék, vagy a gyerek bánja. – mondta rekedten. – És utána a feleséged jön. És Pilinkó, ha nem akarod, hogy a kis barátod az anyád után menjen, te se kapálózz.
- Te rohadék... - morogta Pilinkó. – Megbíztam benned!
Máknyimák vállat vont.
- Hiba volt.
Péter csak nagyon lassan rakta össze a dolgot.
Ezek szerint Máknyimák valahogy átjutott a manók őrségén és csinált valamit Torzon feleségével, Pilinkó anyjával?
Minden esetre most csapdában voltak, csupán Pilinkó és Jaxon segíthetett rajtuk. Jaxon megfogta Pilinkó vállát és egy határozott mozdulattal a háta mögé húzta, hogy a testével védje, valamint visszatartsa, ha Máknyimák felhergelné. Szemei higgadtak voltak, fél szemmel Péterre nézett, majd Zylfielre, majd megszólalt. Mély kellemes hangja élesen vágta át az éjszakát.
- A helyedben elengedném Szolinat. Mert ha én onnan kiszedlek és bármelyikünk kezei közé kerülsz szükséged lesz az anyja varró készletére. – kezdte, miközben Pilinkóval hátrált egy lépést, közben körbe nézett a téren, amin a falu lakói és a tanítványok kik térden, kik a földön támaszkodtak zihálva. – El kell ismernem, hogy szépen kitervelted. Torzonékhoz betörni, a védő pajzsukon átjutva majd visszajönni, mintha mi sem történt volna, gondolom ez volt a terved. Milyen kár, hogy a mi pajzsunk jelezte az elmeneteledet és még nagyobb, hogy Lyra meglátott téged és követett. Az, hogy sikeresen összetalálkoztam vele csak hab a tortán.
Máknyimák nem válaszolt, erősebben szorította a pengét, miközben a kislány remegni kezdett.
Péter pontosan tudta mi a célja Jaxonnak: ha Máknyimák megmoccan, abban a pillanatban támad. Ehhez viszont az kellett, hogy a fiú elveszítse a fejét, valamint az, hogy senki ne legyen akkor az útban.
A gondolat, hogy a mestere józan tudott maradni kicsit megnyugtatta Péter. Egészen addig, amíg maga mellől meg nem hallotta Lyra halk suttogását.
- Ezt nem tartom jó ötletnek.
Azonnal odanézett és attól, amit látott majdnem menten elájult rémületében.
Scott a láncos végű hegyes fegyvert fogta és azzal célzott vele egyenesen Máknyimák lába felé.
- Te lehet nem, én viszont igen. – súgta vissza Scott.
- El fogod véteni. – súgta egy tanonc. – Bízd a Mesterre.
- Nem fogom. – közölte a fiú, miközben koncentrált.
- Látom a jövőt, el fogod és nagy baj lesz. – mondta az előbbi tanonc.
- Dehogy látod, ebben az energia mezőben a képességed nem működik. – morogta Scott.
- Én viszont ismerlek, a kezeddel nem tudsz célozni, nemhogy ezzel a valamivel. – vágta rá Lyra, miközben a szemeit forgatta. – És ha el is találod, mit érsz el vele? Ha megrándul a keze, akkor Szolina nyaka bánja a dolgot.
Zylfiel nem bírta tovább hallgatni őket.
- Scott, az isten szerelmére, a húgodnak több esze van hat évesen, mint neked? – kezdte, de későn.
Scott kilőtte a furcsa fegyvert, ami fémesen csillant majd egyenesen a földre esett nem messze Jaxontól, akinek súrolta a fülét. A férfi összerezzent ugyan, de nem vette le a szemét az áruló tanítványról.
Máknyimákot viszont váratlanul érte a közjáték és azonnal Scott felé fordult, hogy megnézze mi az ördög suhant el mellette.
Jaxon ezt használta ki és lenyomott két billentyűt a hangszerén, majd végig húzta az ujjait a hangszeren. A két hang fülsüketítő volt, nyomukban furcsa, vad szélszerű áramlat indult meg Máknyimál felé. Az éles hangok furcsa energia lövedékként szálltak, az egyik Máknyimák csuklóját találta el, ami hatására elejtette a pengét, amit Szolina nyakának szorított. A másik a gyomrát, amitől megtántorodott és az energia csapda megszűnt. A szél miatt küzdenie kellett a talpon maradással, így esélye sem volt ellentámadásba lendülnie.
Pilinkó se volt rest, azonnal kihasználta az alkalmat, kifutott Jaxon háta mögül, egyenesen egykori barátja felé.
Jaxon szemei elkerekedtek.
- Pilinkó, ne, túl veszélyes! – szólt utána.
Pilinkó viszont nem foglalkozott vele, azonnal a kislányért nyúlt. Ám ahogy fordult Máknyimák a köpenye után nyúlt és vissza rántotta.
Ami ezután történt azt Péter sokáig nem értette meg és feldolgoznia sosem sikerült.
Abban a pillanatban amikor Máknyimák kezéből kikerült a gyermek, Jaxon 5 hangot küldött már felé, de azok késve érkeztek meg.
Az áruló tanítvány addigra olyat tett, ami visszafordíthatatlan volt.
Egyenesen Pilinkó hátára vágott, akinek mellkasán fura zöld fény jelent meg. Amikor elemelte onnan a kezét, a zöldes árnyalat eltűnt. Ekkor találta el Jaxon támadása, amitől hátra esett, ez alkalommal viszont a tanítványok,- köztük Péter is - már talpon voltak és közrefogva megragadták és lenyomva tartották.
Jaxon nem foglalkozott Máknyimákkal, se Zylfiel, mindketten Pilinkóhoz rohantak. A fiú előre kezdett zuhanni, de a mestere időben elkapta és talpon tartotta.
Péter fülét megcsapta Jaxon ideges hangja.
- Mit érzel? Fáj valahol?
A szeme sarkából látta, hogy a fiú épp akkor tette le a kis kék hajú lánykát, aki zokogva remegett.
- Jól vagyok, csak kicsit szédülök. – mondta nyugodtnak szánt hangon Pilinkó.
Jaxon nem hitt neki.
A fiú arca egyik pillanatról a másikra egyre sápadtabb és sápadtabb lett, a lábai pedig remegtek. Ha a férfi nem tartotta volna, valószínűleg össze is esett volna.
Nem akarta megrémíteni, így belement a játékba.
- Rendben. Akkor most szép lassan elmegyünk a gyengélkedőbe, jó? – mondta neki, miközben a hóna alá nyúlt, hogy támogatni tudja.
Torzon viszont elkapta az elf köpenyét.
- Lassan a testtel! Miért az ittenibe?- morogta. – Az én fiam.
- És az én tanítványom. - vágta rá Jaxon higgadtan. – Közelebb van és eleve egy dalnoknak az átkát inkább kezelje olyan, akinek ebben van tapasztalata.
- Azt mondod, hogy az orvosaim nem érnek fel a tieiddel?
Jaxon sóhajtott.
Nem, nem erre célzott.
A többiekkel ellentétben érezte, ahogy a fiút kezdi elhagyni az ereje – minden bizonnyal ez volt Máknyimák célja – és ez aggasztotta. Még nem tudta, hogy melyik forrása sérült meg.
Jobbik esetben elveszti a képességeit, ha kezeletlenül marad.
Rosszabbikban...
Nem is akart belegondolni. Minden esetre amíg nem tudta ezt megítélni, nem tudta kezelni sem Máknyimák ügyét.
- Nézd, erre nincs időnk. – mondta, majd Zylfielhez fordult. - Rád bízhatom a jó madarat?
-Nem garantálom, hogy egyben lesz mire visszaérsz. - közölte a nő.
-Ezt most igennek fogom venni. - sóhajtotta Jaxon. - Gyere Pilinkó.
A fiú bólintott és elindultak.
Jaxon megpróbálta figyelmen kívül hagyni Torzont, de nem sikerült, a férfi követte és morgott.
-El akarod tussolni az ügyet, ugye? – tette fel a kérdést keserűen. – Gondolom, fájna bemocskolni a makulátlan képet a tanítványaidról.
-Nem lesz eltusolva.
-Ó dehogynem, hisz nincs nagyobb szégyen mint amikor egy tanítvány megöli egy társát!
-Apa...- sziszegte a fogai közt Pilinkó. - Hálás lennék, ha nem könyvelnél el már el most halottnak.
Jaxon érezte, hogy Pilinkó egyre nehezebben tartotta meg magát...
-Torzon... Félek ide kevés egy átlagos gyógyító.
-Mi baja van a fiamnak? - kérdezett vissza a férfi, miközben aggódva nézte az egyre sápadtabb fiatalt.
Az elf óvatosan felemelte a félájult Pilinkót, közben egy portált készített maguk mögött.
-Valami, amin csak Oak tud segíteni.
Torzon hallgatott.
Oak egy tölgyfa nimfa volt, aki a Bús rengetegben élt, messze a lakott területektől, pár másik nimfával. Köztük az a két nimfa is, akikkel később összehozta őket a sors és össze is házasodtak. Zylfiel volt az egyik,- aki vendég dalnok tanítványként ismerte meg Jaxont - a másik hölgy neve Adele volt egy tulipán nimfa.
Torzon és ő két gyermeknek adtak életet, Jankónak és Pilinkónak.
Ahol éltek, Ábránd egy különös hely volt.
Annak idején az emberi fantázia szülte a helyet, ahol az általuk kitalált történetek szereplői kerültek. Voltak olyanok - mint Jaxon és Torzon - akiket nem kötött semmilyen történet, ezért nekik szabadabb mozgásterük volt. Ám voltak a "Képzelet szülöttei", akik velük ellentétben nagyon is röghöz kötöttek voltak, amennyiben a népszerűségük csökkent, legyengültek és elvesztették a régi, mesei képességeiket, szinte halandóvá váltak.
Pilinkó és Jankó is ide tartoztak. Valamikor született egy Tom Thumb nevű mesehős, aki elég népszerű lett az emberek körében. Ebből kifolyólag több verziója is megszületett, akik különböző neveket viseltek: Borsszem Jankó, Bors Jancsi, Hüvelyknőc, Pöttöm Palkó, Hőköm, Hüvelyk Matyi, Babszem Jankó, Pilinkó... és Máknyimák.
Ezt a jelenséget Ábrándban csak mesetestvérségnek nevezték.
A mesetestvéreknek nagy hátránya volt abból kifolyólag, hogy minél több verzió létezett, annál kevesebb esélye volt valakinek erősnek maradnia.
Jankóban még volt annyi erő, hogy idáig megőrizze az apró termetét, most érte el egy hatéves méretét, ellentétben annak öccsével, akit most Jaxon a karjaiban tartott.
Mivel Máknyimák is mesetestvérük volt,- igaz a kevésbé ismertek közül- nem gyanakodott senki arra, amit aznap elkövetett...
Ám Jaxonnak nem volt ideje Adele halálán gondolkodni. Szorosabban fogta magához a tanoncát, miközben elindult a kapun át, egyenesen a Bús rengetegbe.
- És azután mi történt? - hallotta meg Jaxon a kérdést. - Miután átkeltetek a portál kapun?
Jaxon fáradtan körbe nézett, majd megdörzsölte a halántékát.
A tanácsterem közepén állt, miközben több érdeklődő és rosszindulatú szempár nézte őt.
Egy hét telt el azóta, hogy Jaxon Oakhoz sietett Pilinkóval, aki haldoklott a karjaiban. Egy hete annak, hogy nem volt képes senkinek a szemeibe nézni, még a saját feleségének sem...
Egy hete annak, hogy egy tanítványa elárult mindenkit.
- A történet hátralévő része nem publikus. Pilinkó állapota és jelenlegi holléte nem mentség arra, amit Máknyimák tett, így nem részletezném ki.
Az előbbi kérdező, a tanács vezetője Tudor volt, egy törpe. Nem volt bizalomgerjesztő látvány, leginkább egy varangyos békára emlékeztette azt, aki látta őt. Rideg szemei kimérten és gúnyosan ragyogtak a szemgödrében, amitől Jaxont kirázta a hideg,
A valódi ok amiért nem akarta elmondani a történet hátralévő részét az nem teljesen az volt, amire hivatkozott....
Ismerte a tanács minden egyes tagját és várták, hogy hibát kövessen el, ezzel elbukva. És ez most megtörtént vele, nem vitás, semmi kétség...
De ez nem érdekelte.
Mindene fájt, a feje zsongott és belül égette a bűntudat.
A levegőt is nehezen tudta venni...
Pilinkó energiaszintje már azelőtt válságos lett, hogy elérhették volna Oak rejtekét. Jaxon abban a pillantatban gondolkodás nélkül a fiú nyaki ütőerére tette a mutató és középső ujját. A fiú fáradtan ránézett és valamit mondani akart, de Jaxon halkan annyit mondott.
-Ne beszélj.
A férfi szemei lilán villantak, majd az erein lilás ragyogás jelent meg, ami átterjed a fiúra.
Pilinkó izmai összerándultak és felszisszent. Nem számított a teste arra, hogy hirtelen külső forrásból kap energiát.
Torzon értetlenül felhorkantott.
- Mit művelsz?! - kiáltotta, megtörve az erdő csendjét.
Jaxon nem válaszolt, a fiút nézte, akit éveken át tanított és szeretett akár a saját gyermekét. A zöld szemek visszanéztek rá és az ajkai megremegtek.
- Sajnálom... Ha hallgattam volna... - kezdte.
- Nem a te hibád. - vágott közbe Jaxon. - Nem... Te csak a legjobbat akartad. Nekem kellett volna vigyáznom rád. De könyörgöm, ne beszélj, szükséged van most minden erődre.
Pilinkó hallgatott, szemeiben könnyek jelentek meg.
Ekkor a fülüket megcsapta egy halk nesz és szisszenés.
Jaxon megörült a hangnak.
A fák közül egy világító pikkelyes alak jelent meg, amely felkúszott Jaxon lábán, egyenesen a nyakáig.
Az alak egy kígyó volt, amelyet Jaxonék jól ismertek: Patika volt az, aki Oak segítője volt. A kedves állat érdeklődve nézte őket, majd megszólalt.
- Jaxon, mily ritka ész szeretett vendég.
Jaxon keserűen elmosolyodott.
- El sem hiszed mennyire örülök, hogy látlak... A Mester itthon van?
Jaxont az emlékből Zylfiel ujjai rántották ki, amiket a csuklójára kulcsolt és végig simítottak a kézfején. Még mindig a tanácsteremben voltak, a feje a nő ölében, miközben többen körbe vették őt.
A feje zsongott, de felismerte őket.
Összesen négyen zárták körbe, de nem bántó szándékkal, hanem hogy a többiek ne lássák ilyen állapotban...
Az egyik egy fekete hajú szépség volt, hófehér bőrrel, rózsa vörös ajkakkal. Egyszerű fekete ruhát viselt, ami kiemelte a karcsú derekát, amin egy öv volt, rajta egy kézi tükör lógott. A neve Alma volt, de mindenki csak a Mostohának becézte.
A másik egy jégkék bőrű tündér volt, hófehér hajjal és tengerkék szárnyakkal. Szemei, akár a kristály ragyogtak és nem volt boldog. Ő volt Aqua, a tündérek vezetője.
A harmadik Péter volt, aki ragaszkodott ahhoz, hogy látni akarja, ahogy Máknyimákot elítélik, hogy ezzel megnyugtassa a társait.
Mellette állt a negyedik, a személy, akit látva Jaxon szíve meghasadt
Oak, a tölgyfa nimfa emberi alakja volt az. Ez a formája egy erdei elfre hasonlított, hosszú, szinte fehér hajával, sárga szemeivel és hegyes füleivel. Arca komor volt és épp Tudornak magyarázott.
-.. a saját fiaként szerette a fiút, nem csoda, hogy kiborult. Emellett a tanács hol volt amikor kellett volna? Gondolom senki sem vette komolyan a segélykérést.- mondta, miközben megvetően végignézett rajtuk.
Jaxon hallgatott.
Igazából megoldotta volna, ha Scott nem kavar bele. A terve az volt, hogy addig hergeli a fiút míg az meg nem támadja és akkor visz be egy csapást, amivel földre kényszerítheti...
De Scott miatt Máknyimák indulata csillapodott, így Jaxonnak rögtönöznie kellett.
Pilinkóra gondolt, aki alig negyed órával az előtt vesztette el az anyját...
Ki nem féltene egy ártatlan gyermeket a nő gyilkosától? Azt kívánta, bárcsak Pilinkó nem egyből visszavonult volna, hanem valamilyen módon kárt tett volna a másikban - annak ellenére, hogy tudta: sose tette volna meg. Máknyimák az egyik legjobb barátja volt...
Zylfiel észrevette ugyan, hogy a férje felébredt, de nem mondott semmit. Egyszerűen várt, míg összeszedte magát Jaxon eléggé ahhoz, hogy ne szédüljön meg újra, ekkor Péterrel közösen a székéhez segítették.
- Gyengébbnek tűnsz, titkolsz valamit? - hallotta meg a gúnyolódó hangot, amitől felállt a hátán a szőr.
Aqua férje volt az, a tanács egyik férfi tagja: Torn, egy jégsárkány. Akár csak Oak, ő is emberi formában volt jelen, egy hófehér bőrű, kékes hajú, magas férfiként. A hajában egy jégvirág koszorú díszelgett, elfeknél hegyesebb sárkány fülei tökéletesen fenn tartották a hajdíszt.
Torn örült a legjobban annak, amikor alig egy órája Máknyimákot a Mélységbe száműzték, ahonnan nem volt kiút. A Mélység egy mágikus szakadék volt, amit általában mesterséges úton - Jaxon cinikusan megjegyezte egyszer, hogy szerinte nyugodtan ki lehetne hagyni az "általában" szócskát, mert szerinte mind mögött találnának tettest - keletkezett. Senki sem tudta hová vezetett, csak azt, hogy amikor valakit elnyelt az eltűnt... Örökké.
A sárkány egyetlen csalódottsága az Jaxon reakciójából fakadt, hisz a férfi nem könyörgött a tanítványa életéért, hanem elismerte a saját hibáját és maga kérvényezte a fiú minél előbbi elintézését.
Emellett Jaxonra nézve enyhítő körülmény volt az, hogy a diákjai közül sokan tettek vallomást az esetről, valamint a túszul ejtett kislány édesanyja, majd a kislány is. Mind ugyanazt a történetet adták elő.
Egyedül Scott Sound, - akit azóta Adele helyére bevettek a tanácsba - adott elő egy kissé izzadságszagú alternatív verziót, amit többen is megcáfoltak, köztük Péter és Scott húga is.
Így összességében Jaxon megítélése romlott, de nem annyit, hogy szó kerüljön arra, hogy lecseréljék őt.
Emellett Jaxonnak volt kettő igen fontos alibije, amit a tanács nem vehetett el tőle, bármit is tehettek.
Az első az, hogy a férfi hiába volt egyike a legerősebb mestereknek, egy sajnálatos ok miatt Zenezugot nem ismerték el önálló létesítménynek. Hivatalosan Tudor volt a felettese, ahogy Torzonak is, így amikor az első vészjelző megszólalt, a törpének segítséget kellett volna küldenie.
A másik Tudor részéről még kínosabb volt, ugyanis Máknyimákot ő adta nekik.
Ezekből kiindulva, Jaxont felelőségre lehetett volna vonni, de akkor at elf - jogosan - követelhette volna az autonómiájukat, amiről hallani sem akartak...
Tornnak pedig viszkettek a kezei a dalnokokra.
Jaxon több Mestert tudhatott magáénak fiatalon, akik közül Oak még mindig élt. A tanulás alatt a régi tudás mellé újat épített a saját oktatásába, így a tanítványai felértek bármelyikükével, ha mágiáról volt szó.
A zenei támadások mellett sokan egyéb mágikus képességekre is szert tettek és híres hősökké váltak Ábránd szerte.
És ami a legbosszantóbb: Jaxon kétszáz éve volt a pályán és több száz, ha nem ezer mesteri szintre jutott tanítványt nevelt ki, akik közül ketten fordítottak neki hátat: Scott Sound, miután a mestere elmondta neki, hogy nincs értelme a további oktatásának, mert Scott nem lesz erősebb, most pedig Máknyimák.
Torn abban reménykedett: az elf azért lett rosszul, mert Máknyimák benne is kárt tett, emiatt lett volna esély arra, hogy lecserélik.
De Zylffiel minden reményét elfoszlatta.
- Rosszul alszik az eset óta. Ha hazaértünk egy nyugtató tea és némi pihenés után a régi lesz. - mondta, miközben végig simított a férje hátán.
Jaxon amikor Zylfiel leült ráhajtotta a fejét a vállára.
Nem tartotta helyesnek, hogy a nő vitte el a hátán aznap a legtöbb konfliktust, de Tornak igaza volt...
Titkolt valamit.
Oak ugyanis nem tudta helyre tenni Pilinkót.
A fiú jelenleg sem ébredt fel és az állapota mindig válságos volt. Az élet energiáját jelenleg egy mágia segítségével Jaxoné pótolta, ami megviselte még az ő szervezetét is úgy, hogy valóban nem aludt jól éjszakánként, nem evett és napok óta idegeskedett.
Zylfiel tudott róla és megértette Jaxon döntését, annak ellenére, hogy nem tartotta helyesnek.
A házaságuk koporsojába ez egy újabb szeg volt.
Jaxon tudta, hogy Zlyfiel neheztelt rá, amiért a nőt mindig nem érte gyermek áldás tőle.
De nem mintha nem akart volna ő is gyermeket.
Egyszerűen, valahogy mindig összejött valami galiba, ami miatt el kellett hesegetniük az ötletet.
Aznap este is épp felhozta Jaxon a témát, ahogy egymáshoz bújva pihentek, amikor az erdő védőpajzsa jelezte: Máknyimák kiment és Jaxon utána indult.
Emellett a nő sosem nézte jól szemmel a Torzonnal való barátságát.
"El fog árulni" - mondta neki mindig. És lehet igaza volt.
Ebben a pillanatban Torzon ugyanis felállt és Tudorra nézett.
- Elvesztettem a feleségem és a fiamat. Azt hiszed beérem Máknyimák halálával?
Jaxon ránézett fáradtan.
- A fiad él. És mit vársz még? - kérdezte lesújtva
- A fiam meg fog halni. - közölte Torzon. - Idő kérdése és annak, hogy mennyi ideig marad meg a jó viszony köztem, a nimfák között és köztetek.
Oak arca megkeményedett.
- Azt hiszed Pilinkón csattanna egy politikai kérdés? Nagyot tévedsz. Az a te stílusod.
Torzon szemei megvillantak, de nem vitázott vele.
Jaxon nem értette mire célzott a férfi, de érezte, hogy Zlyfiel megfeszült mellette Oak szavai miatt.
Tudor mosolyogva megsimította kérges tenyerével a piszok szürke szakállát.
- Sajnos nem Pilinkó az egyetlen, aki így járt. Mostanában egyre gyakrabban csapolnak meg régi mesehősöket. A fiúk például hányan voltak? Legalább harmincan? Összesen nyolcan maradtak. Ebbe beleértve Jankót és Pilinkót is.
Mindenki hallgatott egy pillanatra, majd Péter törte meg a csendet.
- És mi az ördögért kellett addig várni, míg megtörtént egy újabb tragédia? Ha szólt volna, akkor...
- Akkor mi? - vágta rá Scott. - Nem igazán volt feltűnő valószínűleg a dolog annak, aki vizsgálta.
- Eltűntek emberek és ebből legalább húsz mesetestvér volt? - kérdezett vissza Zylfiel gúnyosan. - Nem vagyok jó ebben a témában, de nekem is feltűnne ez a statisztika. Hadd találjam ki: a többit idáig eltusolták, mi?
Tudor arc izmai megfeszültek.
- Minden esetre kidolgoztam egy módszert ez ellen. Egyszerű: a Mélységbe küldjük azokat, akik halandóvá váltak, kezdenek azzá vállni, vagy több mesetestvére van. Mindegyik mesetestvérségnél a jelenleg legerősebb maradhat életben.
Jaxon összenézett Zylfielel, majd egyszerre emelték fel a kezüket.
- Jankó és Pilinkó mesetestvérek. - mondta Zylfiel.
- És egyikük sem a legerősebb. - vágta rá Jaxon rögtön. - Ezt csak jeleznénk, mert eleve ostobaságnak tartom, talán így megértitek miért. Eleve, tömeg mészárlást akartok tartani? Gyilkosságra egész biztos, hogy ez a legjobb válasz lépés?
Torzon sóhajtott.
- Még ha csak Jankó és Pilinkó lenne jelen esetben a kérdés. Jankó teljesen egészséges, így tudnám hogyan döntsek... De valóban, nem ő a legerősebb. Amennyiben megtarthatom Jankót, én belemegyek a dologba.
Jaxon érezte, hogy benne valami összetört.
Torzon nem bízott a fia felébredésében és lemondott róla...
Péterre kapta a fejét, akit Szolina anyja támogatott egy székre, miután majdnem összeesett a sokktól. Neki is voltak erősebb mesetestvérei...
És elkapta Tudor eszelős pillantását a fiún...
- Én viszont nem adom egy tanítványomat sem. - mondta tárgyilagosan. - Ebbe beleértem Pétert és Pilinkót is. Ha kell adoptálom őket a saját nevemre, de esküszöm, ha megszavazzátok, ránk ne számítsatok a nép haragjánál...
Megszavazták és Jaxon semmit nem tehetett ez ellen.
Amikor felállt a szavazás után, legalább tíz mester, akik szintén nemmel szavaztak vették körbe és kérlelték, hogy fogadja be a tanítványaikat, mert ők nem tudják a biztonságukat biztosítani, a halálba nem küldenék őket...
De Tudor és a serege ellen, akiket beígért azoknak akiket engedetlenségen kap nem tudtak volna fellépni eredményesen...
Jaxon a fejét rázta a káoszt látva, de nem mondott semmit.
