GemKnight

1.Fejezet

A lovagi torna

-Gyerünk, srácok, siessünk, mert le fogjuk késni a lovagi tornát! - mondta egy fiatal, talán 12-13 éves fiú.

-Várj meg, Neil!

-Nem tudunk annyira gyorsan utánad rohanni! - kiáltott utána egy kicsit kövérebb és egy alacsonyabb srác.

-Siessetek, srácok, mert a végén- mielőtt befejezhette volna a mondatot, Neil nekirohant valakinek.

-Aucs... ez fájt...

-Nem esett bajod?

Neil felnézett, hogy megtekintse, kinek is rohant neki.

Egy viszonylag magas, rubinvörös, hosszú hajú lány volt az, aki könnyű lovagpáncélt viselt, és egy francia kardhoz hasonló kard volt az oldalához szíjazva.

Neil, ahogy meglátta, egyből felpattant, hiszen felismerte, hogy kibe is rohant bele.

-R-Ro-Rose Rubillion!

-Hé, kölyök, vigyázhatnál jobban is! - szólalt meg egy kicsivel alacsonyabb lány, aki egy szürke női lovagpáncélt viselt. A páncél alsó része egy rövid fehér szoknyában végződött. Haja szürke, rövid, alig vállig érő. Az arcán pedig egy szemüveg díszelgett.

-Tudod te, hogy kinek mentél neki az előbb?

-Ugyan már, Shery... Még csak egy gyerek - mondta nyugodt hangon Rose.

-Ő Rose Rubillion! A Rubint Ház leendő feje! Jobban tennéd, ha figyelnél, kinek mész neki, mert a végén a fejedet vehetik érte! - mondta lenézően Shery.

-Elnézést kérek, nagyon sajnálom! Nem figyeltem oda, mert nagyon siettem!

-Semmi gond! - mondta szelíd hangon Rose. Leguggolt a kisfiúhoz és megsimogatta a fejét.

-Legközelebb figyelj oda rendesen, jó? - majd egy aranyos mosoly kerekedett az arcán.

-R-rendben - mondta Neil, majd Rose felállt, és Sheryvel együtt elindultak.

-Álmodom, vagy ez tényleg megtörtént? - kérdezte Neil magában, miközben nézte, ahogyan a két lány elmegy.

-Neil! - Eközben a másik két srác is megérkezett.

-Mi a baj, Neil? - kérdezte az alacsonyabb srác.

-Csípjetek meg, mert úgy érzem, hogy álmodok...

-Neil, most nincs időnk álmodozni, siessünk, mert lekéssük a tornát.

-A fenébe, teljesen elfeledkeztem róla, siessünk!

A városban nagy volt a nyüzsgés, hiszen idén is megrendezték a lovagi tornát. A torna, ahol a lovagjelöltek megmutathatják, mire is képesek. Azok a lovagjelöltek, akik a legjobban teljesítenek és elérik a megfelelő pontot, hivatalosan is csatlakozhatnak az Ékkőlovagok közé, hogy megvédjék a Gemstone királyságot!

-Hölgyeim és uraim! Ma elérkeztünk a minden évben megrendezésre kerülő Ékkőlovagi tornához! A mai napon is számos lovagjelölt fogja megmutatni nekünk, mire is képes, és hogy van-e benne akkora erő, hogy képes legyen megvédeni a királyságot!

A közönség éljenzett és ujjongott. Mindenki erre az eseményre várt, hiszen minden évben tehetségesebbnél tehetségesebb lovagjelöltek bukkannak fel. De most kivételesen mindenki egy személyre volt kíváncsi, akiről már évek óta beszélnek, hogy olyan tehetséges lovagjelölt, hogy belőle válhat a legerősebb lovag.

-De mielőtt neki kezdenénk, a mai egy különleges alkalom, ugyanis a mai lovagi tornát maguk a lovagparancsnokok is meg fogják tekinteni! Nagy tapsot kérünk a parancsnokoknak. Fent a páholyban megjelent 5 ember. Egy fehér páncélban pompázó, hosszú szőke hajú lovag egy nagy kereszt alakú karddal a hátán. Ő volt Arthur Qurtilion, a Főlovag parancsnok a Quartz Házból. Őt tartották a legerősebbnek a királyságban… nem… őt tartották a valaha élt legerősebb lovagnak a világon! És nem mellesleg ő volt az 1. régió lovagparancsnoka.

Mellette barnás-sárga páncélban, magas, barna, hátrafésült hajú fiatal korú ember. Szemei világos barnán pompáztak. Arca komoly volt, mégis szelíd. Érezni lehetett rajta az elszántságot és a tettrekészséget. Ő nem más volt, mint az 5. régió lovagparancsnoka, Timothy Topenwall a Topáz Házból.

A bal oldalán ült világoszöld páncélban, a Jade Házból Moris Jadelon. Nem volt egy kigyúrt alak, sem magas, csak egy átlagos ember. Haja hosszú, fekete, oldalt felborotválva, haja felkötve. A hátán két démoni ikerpenge lapult. Azok a kardok rémületet keltettek az ellenfeleiben, és emiatt a rémület miatt nevezték el a Démoni Kaszásnak. Ő a 3. régió parancsnoka.

Timothy jobb oldalán helyet foglalt egy rózsaszín páncélban egy idősebb hölgy, aki megjelenésében nagyon hasonlított az egyik résztvevőre. Hosszú haja rózsaszínben pompázott, arcára nézve nem lehetett megmondani a korát. Oldalán egy vékony pengéjű, tőrszerű kardot hordott. Ez a hölgy nem más volt, mint a Rubint Ház jelenlegi feje, Lilia Rubilion, a 6. régió lovagparancsnoka.

Moris bal oldalán szintén egy hölgy foglalt helyet. Egy sötét rövid, kék hajú és páncélú lány, aki elég fiatal volt még. Ő volt a legfiatalabb lovagparancsnok a történelem során. Ez a leányzó nem más, mint Lyla Apnorth, az Apatite Házból. A 4. régió lovagparancsnoka.

A tömeg tapsviharral üdvözölte a parancsnokokat.

-Micsoda fogadtatás - jegyezte meg Arthur.

-Annyira idegesítőek tudnak lenni néha az emberek... szétmegy a fejem ettől a nagy lármától - mondta Moris kissé idegesen.

-Ugyan, Moris, ne légy ilyen. Ez a mai egy nagyon fontos esemény. A mai napon végre ismét újabb lovagokat kapunk, ezzel növelve a régiók erejét a királyságban.

-Tudom, tudom... csak ne kezdd el minden évben a monológodat, mert elhányom magam a végén.

-Jól van, jól van, megértettem. Kíváncsi leszek, hogy milyen lovagjelöltek lesznek idén - mondta izgatottan Arthur.

– Lilia, jól tudom, hogy a te lányod is részt vesz a tornán, igaz? – kérdezte kissé izgatottan Arthur.

– Jól értesültél. Valóban így van. Jelenleg ő a legtehetségesebb lovagtanonc, aki az akadémiáról kikerült.

– Igen, én is hallottam a pletykákat… A következő főlovagparancsnoki címért megy? Elég nagy célt tűzött ki maga elé… Vagy csupán a te vágyaidat követi, Lilia? kérdezte Arthurt miközben szemeit résnyire nyitotta majd Liliára szegezte tekintetét.

– Nem tudom, miről beszélsz, Arthur. A tehetséges gyerekek mindig hatalmas célokat tűznek ki maguk elé, amelyek néha meghaladják a képességeiket. De hát tudod, milyenek a gyerekek… Azt gondolják, hogy ha már képesek voltak eltaposni egy apró bogarat, akkor egy medvével is meg tudnak küzdeni. De a végén rájönnek, hogy kudarcra vannak ítélve – mondta Lilia teljesen nyugodt hangon.

– Mégis mire akarsz kilyukadni? – kérdezte Arthur kissé feszült hangon.

– Arthur… Sosem gondolkodtál még azon, hogy miért te vagy a Főlovagparancsnok?

– Mivel én vagyok jelenleg a legerősebb Ékkőlovag a királyságban.

– Pontosan. Az erősek kiváltsága az, hogy vezessenek, irányítsanak. Akik pedig nem képesek ezt elfogadni, és hiú ábrándokat követnek, hogy képesek magukat felküzdeni, azok csúfosan elfognak bukni…

– Egyszer te is megpróbálkoztál a Főlovagparancsnoki poszt megszerzésével, mégis kudarcot vallottál… Ami azt jelenti, hogy te is az ő sorsukon osztozol? – mondta Arthur, miközben szemeit lehunyta.

– Valóban… Én sem vagyok különb azoktól, akik megpróbálták elérni a legerősebbnek járó címet. Sokáig megalázva éreztem magam… addig a percig, amíg fel nem fedeztem őt. Rose-ban olyan erő lakozik, ami felülmúlja bármelyikünk képzeletét, és messze felülmúlja bárki erejét ezen a világon. Ő az, akiben megvan a lehetőség, hogy a legerősebbnek mondhassa magát.

– És ezt ő is akarja? – kérdezte Arthur.

– Nincs más választása. Nem hagyom, hogy elpazarolja a tehetségét holmi haszontalan, gyatra álmokra. Ő nem olyan, mint a többi. Ő más. Ő többre hivatott, mint a legtöbb lovag. Te vagy én.

– Lilia..Te valamit nem értesz…Lehet, hogy engem azért választottak Főlovagparancsnoknak mert erős vagyok viszont nem ezért vagyok közel 20 éve már a posztomon hanem azért mert ezalatt a 20 év alatt elsajátítom azokat a képességeket ami szükséges ahhoz, hogy valaki vezető lehessen. Lehetsz akár milyen erős, ha képtelen vagy fejlődni ezekben a dolgokban…Valamint én nem hiszek abban, hogy ne lehetne egy nálam jóval gyengébb Főlovagparancsnok, ha sokkalta jobb vezető, mint én…És még valami, Lilia. Ha túlfeszíted a húrt, a végén még elveszítheted a lányod szeretetét, amit szerintem te sem akarsz.

– Szeretet? Nekem nincs szükségem olyanra, Arthur. Csak és kizárólag azt akarom, hogy a benne lévő lehetőséget teljesen ki tudja használni, csupán ennyit akarok.

– Nyilván tisztában vagy vele, hogy a módszereiddel nem értek egyet… Ha nem adsz szabad döntési jogot a saját gyermekednek, akkor –

– Pont úgy, ahogyan te tetted a sajátoddal? – mondta Lilia kissé gúnyosan.

Arthur ezen szavak hallatán elöntötték a negatív érzelmek, és kissé ideges is lett.

– Most már elég legyen ebből! A torna most kezdődik – csitította le kettejüket Timothy.

Arthur, Timothy hangját hallva, sikerült megnyugtatnia magát.

– Igazad van. Most nem ezért vagyunk itt.

-Nos tehát, ne is szaporítsuk tovább a szót, lássuk, kik lesznek idén az indulók!

-Az első versenyzőnk elég sokak számára ismert, hiszen a hős lovag, Zane Saphimore unokája. Nagy tapsot kérek a Zafír Ház képviselőjének, Tristan Saphimore-nak!

Az aréna bejáratánál egy kék lovagpáncélban, egy lándzsával a kezében egy tengerkék, félig hátrafésült hajú, magas férfi jelent meg és lépett be az arénába.

Magasba emelte a lándzsáját, hogy tovább tüzelje a tömeget.

-Úgy látszik, Tristan úrfi ma igazán kitűnő formában van. A következő jelölt nem más, mint az Ametiszt Ház leendő vezetője, William Amethorn.

Az arénába most alacsonyabb, viszont izmosabb fiú lépett be. Haja világos lila volt, szemei szintén lila színben pompáztak. A páncélja igen érdekes volt: csak két kézvédő, valamint a mellvért volt rajta; könyökénél és felkarjánál egyáltalán nem borította páncél. Elég érdekes fegyverekkel: az oldalán két rövid, viszont vastag kard díszelgett az övén, amelyek végén láncok lógtak.

-Megérkezett a bajnok! - kiáltotta el magát William, a közönség is egyre hangosabban kezdett el ujjongani.

William odaállt Tristan mellé, és Tristan csak egy dolgot jegyzett meg:

-Fogd vissza magad egy kicsit, Will, elég fontos eseményen vagyunk, főleg úgy, hogy a lovagparancsnokok is figyelnek minket.

-Ne csináld már, Tristan, muszáj kiélvezni a pillanatot! Vagyis én legalábbis ezt teszem - mondta ezt Will széles mosollyal az arcán.

-Mekkora barom vagy, Will, az Akadémián is ilyen voltál, és úgy látszik, semmit sem változtál.

-Mondod ezt te, jóképű okostojás uraság.

Tristan egy kicsit elvörösödött szégyenében.

-Legalább én odafigyelek a jegyeimre, nem úgy, mint egyesek - vágott vissza durcás hangon.

-Oké, oké, Stréberkém - mondta továbbra is gúnyosan Will.

-Te kis—

-A következő versenyző... vagyis versenyzők, igen, jól hallották, két versenyző, hiszen ikrekről beszélünk. Smaragon Lunának és Lanának!

Az aréna bejáratánál két csodaszép, rövid, zöld hajú leányzó lépett be. Az egyikük haja sötétebb volt, valamint egy rövid női lovagpáncélt viselt rövid, fehér szoknyával kombinálva.

A másik világosabb hajjal volt megáldva, szintén rövid női lovagpáncélt viselt, fehér rövid szoknyával egybekötve. A páncél már-már olyan rövid volt, hogy idomait éppen csak takarta.

Tapsvihar fogadta Lunát és Lanát.

-Ohh, micsoda tömeg! Látod ezt, nővérkém? - mondta csodálkozva Luna.

-Uramisten!!! Ön az a kommentátor, aki mindig felkonferálja a tornákat? Mindig is akartam önnel találkozni! Kérhetek egy autogramot? - mondta nagyon lelkesen Luna.

Lana odament, majd megfogta Luna ruhájának nyakát, és elvonszolta a kommentátortól egyenesen a többiek felé.

-Indulás, Luna, ne hozz megint szégyenbe... - mondta morcosan Lana.

-De nekem kell egy autogram, Lanaaa!!! - mondta durcásan Luna.

-Luna, ide figyelj... Ez egy nagyon fontos esemény, szóval most az egyszer viselkedj kicsit érettebben... Már nem az Akadémián vagyunk - mondta szigorúan Lana.

-Értem én, nővérkém, de én akkor is szórakozni akarok...

-A szórakozásnak is megvan a maga helye és ideje, de most már egy teljesen más életbe csöppentünk bele, Luna... Itt az ideje, hogy felnőj egy kicsit...

-Jól van, nővérkém, megértettem... - mondta letörten Luna.

-Ne legyél ennyire letörve... Nézd, ott van Will!

-Hol?? - mondta már jobb kedvvel Luna.

-Will!!!

Hirtelen Luna odarohant Willhez, és a nyakába ugrott.

Luna olyan erősen szorította Willt, hogy teljesen befedte az arcát.

-Luna... nem... kapok... levegőt... - mondta Will fuldokolva.

-Luna! Szállj... le... Willről!!! - mondta Lana, miközben próbálta lerángatni Lunát.

Nagy nehezen sikerült leszedni Lunát Willről, aki épphogy csak meg nem fulladt.

-Azt hittem, meghalok... - mondta Will, miközben levegőért kapkodott.

-Lehet, jobban járt volna a világ... - mondta gúnyosan Tristan.

-Miért vagy ilyen velem???

Miután a kommentátor feldolgozta a történteket, folytatta a következővel. Már több mint 48 jelölt várt az arénába, amikor végre elérkezett a pillanat.

-Hölgyeim és uraim, elérkezett a perc, amire mindannyian vártak… Most megérkezett az a lovagjelölt, akiről az egész királyság beszél. Akiben olyan potenciál van, hogy belőle lehet a következő lovag főparancsnok! Nagy tapsot tehát a Rubint Ház leendő fejének, Rose Rubilionnak!

Az aréna kapujában belépett Rose, és bájával mindenki szívét elrabolta. Miközben a tömeg éljenezte, szerényen meghajolt, s ezzel köszöntötte a tömeget. Majd odasétált a többiekhez.

-Helló, Rose! Milyen érzés, hogy szinte az egész királyság csak miattad jött ide? - kérdezte kacéran Will.

-Már hozzászoktam, hogy mindenütt így fogadnak. Amint az emberek fülébe jut, hogy én is megjelenek, egyből ez a reakció - mondta fáradtan Rose.

-Bárcsak nekem is ilyen problémáim lennének - mondta gúnyosan Will.

-Igazad van, Will, neked az agyad hiánya az, ami a legnagyobb gondot okozza - mondta gúnyos mosollyal az arcán Rose.

-Ezt most megkaptad - tette hozzá Tristan.

-Még te is, Tristan? Ne csináljátok már. Én vagyok itt az egyetlen, aki érti a viccet? Jut eszembe, szerintetek el fog jönni?

-Ezer százalék, hogy eljön. Nincs olyan, hogy ne jönne el - jegyezte meg Tristan.

-Érzem, hogy el fog jönni. Jobban várta ezt az eseményt bármelyikünknél.

-Az biztos. Már azóta csak ezt fújja, amióta betettük a lábunkat az Akadémiára.

-És most, tisztelt közönség… Egy olyan dolog történt, amire már több mint 10 éve nem volt példa. Biztos vagyok benne, hogy mindenki emlékszik arra az incidensre, amely során az Obszidián Házat szinte teljesen kiirtották… A királyság legnagyobb katasztrófája volt évszázadok óta… Ennek fényében már több mint 10 éve nem vett részt egy Obszidián Házból származó lovagjelölt sem. Viszont a mai napon ez megváltozott, ugyanis az utolsó életben maradt Obszidián Ház leszármazottja immáron felcseperedett, és felküzdötte magát ide a lovagi tornára!

Szóval nagy tapssal köszöntsék az Obszidián Ház utolsó élő leszármazottját, Kano Obsholet!

Mindenki tekintete az aréna bejáratára szegeződött, majd belépett egy fekete köpenyt és csuklyát viselő alak. Lassan lépett az aréna közepe felé.

-Elérkezett az idő, itt az egyetlen esélyem... Eltelt már 10 év, és végre itt állhatok ebben az arénában, amire már régóta vártam. Nem szúrhatom el!

Kano elővett a mellvértje alól egy fekete obszidiánból készült medált. A medál közepén egy furcsa szimbólum volt látható, amely az Obszidián Ház jelképe volt.

-Anya... apa... adjatok erőt most nekem. - Kano visszatette a medált a páncélja alá, majd lerántotta magáról a köpenyt, és így napvilágra került a kiléte. Egy rövid, fekete hajú fiú volt, fekete, könnyű lovagpáncélt viselt, oldalán egy katana volt megtalálható. Viszont nem a ruhája és nem is a fegyvere volt az, ami mindenkit ámulatba ejtett, hanem a szemei. A jobb szeme égszínkékben tündökölt, míg a bal vérvörös színben pompázott. Senki nem látott még ilyet a birodalmon belül, és ez egyeseket lenyűgözött, másokat viszont elborzasztott.

Kano lassan odaért a többiekhez, majd ő is beállt a sorba.

-Nem tudom, miért, de hidegrázás kerülget, mikor meglátom őt - mondta Shery karba tett kézzel.

-Ohh, Shery, te itt vagy? - mondta Will meglepetten.

-Will, te idióta! - mondta Shery, majd egy hatalmasat Will fejére vágott.

AU, ez fájt! Miért kellett megütni?

-Azért, mert egy idióta vagy!

-De hát nem láttalak bejönni.

-Mi az, hogy nem láttál? Még köszöntél is nekem!

-Mi? Tényleg? - Will visszaemlékezik:

-Nézd, Tristan, ott van Shery, biztos Rose-zal jött ide. Hé, Shery, itt vagyunk!

-Igen, most már emlékszem, tényleg! Bocsi! - vakarta meg a fejét Will.

Kano és Tristan egymás mellett álltak, majd Tristan ránézett Kanóra, akin látta, hogy kicsit ideges.

-Remélem, nem fogsz megfutamodni a próbák elől, Kano - jegyezte meg komoly hangon Tristan.

-Még hogy én? Ne nevettess. Nem volt még olyan kihívás, ami elől megfutamodtam volna.

-Csak látom, hogy ideges vagy, azért gondoltam erre az opcióra is - mondta kissé gúnyos hangon Tristan.

-Persze, hogy ideges vagyok... Erre a napra készültem lassan 10 éve... Végre eljött a pillanat, hogy azzá a lovaggá válhassak, amit azon a napon megfogadtam… Ezért semmiképpen nem hátrálhatok meg! - mondta határozott hangon Kano.

-Na, ez a beszéd. Nem hiába tartalak a riválisomnak az Akadémia óta - mondta Tristan.

-Ahhoz még előbb jobban utol kell érj engem - mondta mosolyogva Kano.

-Majd meglátjuk, mi lesz. Az nevet, aki utoljára nevet, ezt ne feledd.

-Igazad van, Tristan. Adjunk bele mindent, és váljunk minél jobb lovaggá - mondta Kano mosolyogva, miközben az öklét Tristan felé nyújtotta.

-Igen, hisz ezért vagyunk itt - mondta Tristan, majd az öklét Kanoéhoz érintette.

-Na és te, Rose? Készen állsz? - kérdezte Kano Rose-tól, viszont Rose el volt merülve a gondolataiban, és nem figyelt arra, amit Kano kérdezett.

-Rose… Föld hívja Rose-t, hallasz?

Rose hirtelen magához tért, majd megugrott a meglepődéstől.

-Jól vagy, Rose? Csak nem izgulsz?

-Nem, teljes mértékben jól vagyok, csak egy kicsit elkalandoztam, ennyi az egész - mondta megnyugtató mosollyal az arcán.

-Akkor jó. Kíváncsian várom, hogy mennyit fejlődtél az Akadémián - mondta széles mosollyal az arcán Kano.

-Arra én is… - mondta halkan Rose.

-Mit mondtál? Nem értettem jól.

-Semmit, semmit… nézd, kezdődik a torna!

-Hölgyeim és uraim! Most, hogy összegyűlt minden jelölt, itt az ideje, hogy megkezdjük a lovagi tornát!

Minden évben három próba elé állítjuk a lovagjelölteket.

Az első próba a Száz Kövek Próbája!

Nem kell elmondanom, szerintem, hogy a lovagok a szívükből merítik az erejüket, hogy meg tudjanak küzdeni bárkivel és bármivel. Hogy próbára tegyük a Szív Erejét, Genoid kristályokat fogunk alkalmazni. A Genoid kristályok olyan speciális kristályok, amelyek képesek a szív erejét felmérni azzal, hogy elkezdenek világítani. Minél több kristály fog felvillanni, annál nagyobb a lovag szívének ereje.

-Egyébként, Rose, kérdezni akartam korábban, de a 3. osztag parancsnoka az esetleg nem…

-De igen, ő az édesanyám… - szakította félbe Rose Kanót.

-Áh, volt egy sejtésem, megvan a hasonlóság kettőtök között.

-Szerintem nem hasonlítunk semmiben… - mondta kissé haragos hangon Rose.

-Igazán… - mondta kicsit zavarodottan Kano.

-Lovagjelöltek, kezdődjék a próba! Ki lesz az első, aki megpróbálja?

-Majd megyek én! - mondta egy hatalmas, kigyúrt, tetőtől talpig páncélban lévő jelölt.

-Nagyszerű! Az első jelöltünk nem más, mint Gorn Cobalton.

-Heh, megmutatom mindenkinek, hogy ki is itt a király - mondta magában Gorn.

Gorn a pódiumra állt, ahol a 100 kő helyezkedett el körülötte.

-Gyerekjáték - mondta, majd nagyon erősen koncentrált.

Gorn nagyon erősen koncentrált, de nagy nehézségek árán csupán két követ tudott felragyogtatni, amelyek hamar vissza is hullottak a földre.

-Na, láttátok? Mondtam én, hogy király vagyok! - mondta lihegve Gorn.

-Nos, lássuk: Gornak sikerült megvilágítania két darab Genoid követ.

-Hát ez nem volt egy szép kezdés, mit ne mondjak - jegyezte meg Timothy.

-Na, ne legyél ilyen negatív, biztos ideges volt - mondta lelkesen Arthur.

-Főlovagparancsnok létedre igazán kedves vagy, mondták már? - jegyezte meg Moris.

-Meglehet, de ezek a gyerekek fogják biztosítani a királyság jövőjét. Nem veszíthetünk el egy tehetséget sem.

-Kedves és bölcs, mint mindig - tette hozzá Timothy.

Hirtelen a jelöltek közül egy fiú lépett elő.

-Na, engedjetek oda - mondta egy kakastaréj formájú hajjal rendelkező fiú, vörös páncélban.

Majd én megmutatom, hogy kell ezt!

-Ez az, Chester! Mutasd meg, ki itt a főnök!

-Hoppá, a következő jelölt nem más, mint Chester Rodnote, a Rodonit Házból.

Chester felállt a pódiumra, majd elkezdett koncentrálni. A Genoid kövek lassan felvillantak, és Chesternek sikerült négy követ felemelnie.

-Na, ne szórakozzatok már! Ez biztos valami vicc! Ezek a kövek biztos meghibásodtak, vagy valami! - kezdett el reklamálni Chester.

-Öö, nem, Chester uram, ezek tökéletesen működnek. Bizonyára csak annyiról van szó, hogy a te szíved ereje elég átlagos.

Chester teljesen ledöbbent a hallottaktól, és lefagyott.

-Chester uram, jól van? - kérdezte a kommentátor.

-Ezt nem fogadom el!!! - üvöltötte Chester. - Újra számlálást követelek! - majd felemelte a jobb kezét, hogy megüsse a kommentátort, de hirtelen valaki elkapta a kezét.

Chester lassan hátrafordult.

-K-Kano! Mégis mit művelsz?! - mondta dühösen Chester.

-Chester... Fogadd el egyszerűen, hogy ennyire vagy képes. Nem szégyen beismerni, hogy most ennyi tellett tőled. Majd legközelebb jobban fog sikerülni, ennyi az egész. És ne csinálj jelenetet a parancsnokok jelenlétében, mert egyikünkre sem vetne jó fényt.

-Fogd be! Hát persze, hogy tisztában vagyok vele! Hiszen mindenki a családomból ékkő lovag! Ezért képtelen vagyok elfogadni ezt! Nem bukhatok el, mindenki rajtam fog röhögni, a testvéreim ki fognak tagadni! Hát nem érted, ha itt elbukok, akkor végem!!! - kiabálta Chester.

-Ezt csak magadnak köszönheted... Ha jobban odafigyeltél volna az Akadémián ahelyett, hogy lézengtél és semmit sem csináltál, akkor most nem lennél ebben a szituációban. Tanulnod kellett volna, ahelyett, hogy folyton ellógtad az órákat és a lányokat hajkurásztad. És most itt panaszkodsz, hogy képtelen voltál jobb eredményt elérni? Ne tedd magad még nevetségesebbé, mint amilyen vagy. Inkább határozd el magad, tűzd ki a célodat, és válj azzá az emberré, akivé válni akarsz.

-Fogd be… Fogd be… FOGD MÁR BE!!! - Chester annyira dühös lett, hogy nekirontott Kanónak, de Kano számított erre, és átdobta a vállán Chestert, aki egyenesen a földre esett.

Mindenki meglepődött a fejleményeken, még a parancsnokok is.

-Ez az idióta Chester! Sosem bírja befogni - mondta dühösen Shery.

-De Kanónak igaza van. Ha nincs benned kellő elhatározás, sosem tudod elérni a céljaidat - mondta Tristan.

-Legközelebb próbálkozz keményebben, és meglátod, jobban fog ez menni - mondta Kano Chesternek, aki a földön feküdt.

-Elnézést a kellemetlenségért, kommentátor úr, de ezt nem nézhettem tétlenül - intett oda Kano.

-Oh, hát igazán semmi gond, de ha már itt vagy fent, akkor szerintem te is megmutathatod, mit tudsz, Kano úrfi.

-Nem akartam ilyen hamar sorra kerülni, de üsse kő - mondta Kano, miközben a fejét vakargatta.

Kano a pódium közepére állt, majd elkezdett koncentrálni. Szépen lassan a kövek egyesével felvillanni kezdtek. Összesen 23 kő ragyogott fel, ami egészen lenyűgöző eredménynek számított.

-Hölgyek, urak! Kano Obshole 23 követ volt képes megvilágítani, ami lenyűgöző teljesítmény!

Kano kifújta a levegőt, majd magasba emelte a kezét, és lassan lesétált a pódiumról.

-Timothy, ő nem a fogadott testvéred? - kérdezte kíváncsian Arthur.

-De bizony ő az. Néha önfejű, néha makacs, és képtelen belátni, ha hibázik, de ennek ellenére nem adja fel, és tovább küzd.

-Értem. Szóval valamelyest hatottál rá az évek során - mondta egy kis mosollyal Arthur.

-Mire gondolsz pontosan?

-Semmi különösre, csak emlékeztet egy fiatal lovagra, aki szintén hasonló vonásokkal rendelkezett.

-Tényleg nem értem, miről beszélsz. Beszélhetnél néha érthetőbben is.

-Sebaj... Úgy érzem, idén nagyon sok izgalmas újoncunk lesz.

-Kano... büszke vagyok rád. A 10 év fáradhatatlan edzésed eredménye úgy látszik, végre kifizetődni látszik. Csak így tovább, és ne add fel a legvégéig! - mondta magában Timothy.