Előszó
Van, amikor egyetlen hang elegendő ahhoz, hogy felkavarja bennünk az elnémult múltat. Egy zongora poros fedelén ott maradt egy ujjlenyomat. Egy piros rózsa szirmai között ott rejtőzik egy kimondatlan vallomás. Egy lezárt levélben egy olyan mondat, amit soha nem mertünk hangosan kimondani.
Ez a könyv azoknak íródott, akik valaha érezték, milyen az, amikor a szívük egyszerre dobban meg valaki máséval — és milyen az, amikor ugyanaz a szív megszakad. Azoknak, akik még hisznek abban, hogy az igazi szerelem nem tűnik el, csak más formában él tovább bennünk.
„A zongora utolsó akkordja” nem csupán egy szerelmi történet. Ez egy emlékmű az elveszített pillanatoknak, a kimondott és kimondatlan szavaknak, a megtört szíveknek és a soha fel nem adott reménynek. A főhőseim nem hősök — csak emberek. Törékenyek, tévednek, visszalépnek, majd mégis újra elindulnak.
Ez a történet lehetne a tiéd is. Vagy talán már az is.
Fogadd szeretettel
„Lichtenstein Ibolya”
