Veszélyes szenvedély

A temetőben az emberek gyülekeztek, könnyes szemekkel, zsebkendővel a kezükben. Mindenhol vörös rózsák virítottak, a székek fából voltak. Micsoda idiótaság, hiszen hamarosan az eső szakadni fog. A zöld fű most inkább szürke volt, a fegyveresek pedig napszemüvegben tisztelegtek az emlékünkre, micsoda megtiszteltetés ezért aztán érdemes volt meghalnom. Persze ez a rengeteg ember inkább a szüleim miatt voltak itt még ha én mind a kettőjüknél híresebb és rettegettebb is voltam. Mintha az égiek is engem siratnának. A sötét fellegek mindent elleptek, a villámokat még nem látni, de a mennydörgés jól érezhető, a szél hidegen süvített a kedvenc időjárásom volt. Éppen csak néhány pillanat kellet és a felhők végleg megadják magukat és az utolsó utam éppen olyan csodásan hátborzongató lesz, mint az egész életem volt. Mert hogy a történet elején még éltem, oh de még milyen életet.

Az élet, amit elképzeltek a szüleink bámulatos, mesébe illő. Az álmaikban, mind okosak, szépek, kedvesek és felelősségteljesek vagyunk. Sikeresek vagyunk a munkákban és van egy csodás nejünk vagy férjünk, egy remek házunk egy édes kutyával és egy halom mosolygos gyerek vesz körbe minket. Ugye milyen szép kép? Mi másra is vágytunk volna, csak arra, hogy végre fel nőjünk és megkapjuk ezeket. Eltudtuk volna képzelni, hogy a történet, ne Happy end-el záruljon? Persze, hogy nem, talán ezért nem alakult az énéletem se úgy ahogy a szüleim elképzelték… Kelly Vonderbilt vagyok. Jelenleg 19 éves, de nem az egyetemen mulattatom az időmet, várva, hogy a szőke herceg beüget értem a táltos paripáján. Sőt az ilyen szőke hercegeknek vagyok én a legrosszabb rém álmuk, ugyan is egy bérgyilkos vagyok az egyik legsötétebb maffiában! A ma estém is egy bárban kezdődött ahol nagy nehezen teljesen magamba bolondítottam egy gazdag mocsadékot. Harry Bloosomot. Tipikus szőkeherceg. Tengerkék szemek, édes mosoly kis gödröcskével az arcán. Az öltözetéről nem is beszélve… a zakója többet ért, mint a lakásom. Persze, hogy nagyon szívesen töltötte a karcsú derekam mellet az idejét. Rendesen lehúztam a férget, a legdrágább koktélokat rendeltem és ő persze ezerörömmel fizette, reménykedve, hogy velem töltheti az éjszakát. Pontosabban nem velem Kelly Vonderbiltel hanem Rose Bassettel. Rose volt az én plátói énem. A butus, gyönyörű nő aki minden férfi álma. Fekete hajam enyhén hullámos volt a vállamig ért így a nyakamhoz remekül hozzáfért a férfi ajak, amit Harry örömmel ki is használt. Persze csak azután miután rövid ideig a sötétbarna szemeimbe bámult, mert hogy utána a szemei lecsúsztak a mellemre, amik igaz szerintem nem voltak a legnagyobbak, de igyekeztem, mindig olyan ruhát hordani, hogy szép és gömbölyűnek látszódjanak. Az ilyen estékre egy fekete szoknyát hordtam vékony anyagból, az egyik lábamnál felvolt vágva a combom közepéig, hogy a szinte hófehér hosszú lábam jól látható legyen. Amiután Harry úgy vélte elég italt ittunk feltette a mágikus kérdést. -Nem lépünk le? Ez a kérdés nagyon feldobott. Mindenkivel nem feküdtem le, Harry például az a fajta férfi volt, akivel akkor sem szexelnék, ha már csak ketten maradtunk volna a Földön. Ilyenkor mindig ravaszul elmosolyodtam, közelebb hajoltam, hogy az erős parfümöm illata teljesen eltöltse az orrát és csendesen feleltem. -Nagyon örülnék neki. Harry felkelt a pulttól és lesegített a bárszékről, majd a kezét a csípömön pihentette, úgy szorított, mintha teljesen a birtokába lettem volna. Nem ellenkeztem, azt akartam, hogy azt gondolja ő irányít, hogy teljesen bízzon magában. Harry beképzelt volt észre sem vette, hogy már az első italába drogot kevertem és hogy a táskámban remekül elfér egy pisztoly, ahogy az apró kés sem tűnt fel neki, ami combomra volt erősítve, pedig egész este ott pihentette a kezét. Harry pár sarokra lakott amint kiszálltunk a taxiból lesmárolt a kerítésnek nyomva. Édesen csókolt bár egy kissé túl nyálas volt. Az egyetlen ami hiba volt a tökéletes tervemben, hogy nem tudtam Harry félelmetes dobermannjáról. A kutya úgy kisért a szemeivel végig a kaputól a lakásajtóig, mintha tudta volna mire készülők. Harry üvöltött a kutyával Hála Istennek annyi józan esze még maradt, hogy helyre teremtse. Mikor végre újra kettesben maradtunk finoman lecsúsztatta a vállamról a fekete ruhám spagetti pántját és csókolgatni kezdett. Ez az a pont amikor bánom a munkámat… jó lenne erre haza menni, hogy van valaki aki ismeri az érzékeny pontjaidat és addig kényeztett amíg csak bír, azonban nekem nem ez az élet jutott, így Harryt gyorsan a kanapéra löktem. Elterült kioldotta a nyakkendőjét és a lábait apró terpeszbe tette várva, hogy majd az ölébe ülök, ez így is történt. Azonban mikor lehunyta a szemét és közelebb hajolt, hogy szenvedélyesen megcsókoljon elvágtam az ütőerét, ez az az ér ami fejet és a nyakat oxigéndús vérrel látja el, tehát szinte azonnali halál. Kiszálltam azöléből és elsétáltam. A kutya úgy ugatott, mintha hallotta volna ahogy Harry szíve nem dobban többé. Tudtam, hogy arra nem mehetek ki, így tehát elindultam felfelé. Harry lakása fantasztikus volt, szinte már bántam, hogy nem engedtem neki, hogy felvigyen a hálóba. Tágas és minden falon egy érthetetlen festmény ami persze brutális összegeket ért. Szerencsémre a fürdőben volt egy tetőablak. Nagy nehezen felhúztam magamat a zuhanyzóban és kimásztam a tetőre. Mikor már minden rendben volt és a ruhámat igazgattam meg hallottam azt az élces férfi hangot ami úgy irritálta a fülemet. -Csak ennyit tudsz? Nagy levegőt vettem és mikor megfordultam ott állt mögöttem ő. A félelmetes, öltönyös mocskosan jóképű Gabriel De La Cruzz. Gabriel hasonló úton járt, mint én. Ő is bérgyilkos volt. Szökés barna dús haja elegáns volt akárcsak az öltözete. Sötét borostája az orra alatt futott és az állán az alsó ajkáig majd vékony vonalban az arcélén. Gabriel nagyon pontos volt. Egy igazi árnyék csak akkor vetted észre ha már késő volt, gyors és kíméletlen akárcsak én… talán pont ezért gyűlöltük egymást annyira. -Azt csak hiszed! Morogtam és rohanni kezdtem a tetőn, Gabrielnek se kellet több utánam ugrott a másik házra. Sosem értettem a fickót folyton előttem járt egy lépéssel de sosem nyírt ki. Talán éppen ezért volt olyan tökéletes az egész, mert játszottuk ezt a macska egér játékot. Gabriel egy fantasztikus bérgyilkos volt, sosem hagyott nyomokat és egyetlen szemtanú sem maradt. Talán egy másik életben nagyszerű barátok is lehettünk volna, ebben az univerzumban viszont azért nem volt jövőnk, mert míg én a sötét északi maffiának dolgoztam addig Gabriel déli maffiát erősítette és szerintem senkit sem lep meg ha azt mondom, hogy a két maffia nem rajongot egymásért. Olyan szinten nem, hogy azok az emberek akik az egyiket támogatták a másik minden áron kiakart nyírni. Történetesen ezért is keresztezték Gabriellel az útjaink annyit egymást. Ilyenkor mindig vívtunk egymással egy lelkes szó csatát és megpróbáltuk egymást kinyírni, persze ez sosem következet be hiszen, mint mondtam. Mi voltunk a legjobbak… tehát általában az egyikünknek, mindig támadt egy páratlan ötlete, hogy hogyan lógjon meg a másik elől. Valószínűleg ma is amíg nekem kikellet nyírnom Harryt Gabrielnek meg kellet volna védenie, tehát ma én nyertem. Ezért is nem igazán pazaroltam az időmet lélegzésre csak rohantam a tetőkön. Gabriel azonban vérbeli macska volt nem csapot le egyből szeretett játszadozni az áldozataival. Futottam, de a baj az a tetőkkel, hogy egyszer véget érnek, tehát két választásom volt, leugrom és lesz valami vagy meg küzdök a félelmetes Gabriel De La Cruzz-al. Az épeszű emberek leugrottak volna a helyemben, csak hogy én nem féltem Gabriel De La Cruzz-tól. Ezért a tető szélén megálltam, Gabriel szinte azonnal elkapta a karom és magához rántott. Kapkodta a levegőt és a homloka enyhén verejtékes volt. -Na most meg vagy te kis ribanc! Káromkodik Gabriel. Nem voltam biztos benne, hogy tudja-e az igazi nevem, mert ha tehette a nevem helyett efféle szépséges jelzőkkel illetett, vagy éppen becézgetett, mintha egypár lennénk. Gabrielre néztem és arrogánsan mosolyogtam. -Biztos vagy benne? Kérdeztem és a bokájába rúgtam, mire elvesztette az egyensúlyát és lecsúszott a tetőről a gond csak az volt, hogy a karomat nem engedte el, így vele zuhantam. Gabriel felfogta az esésemet, így gyorsan talpra álltam, igyekeztem elnyomni a fájdalmat és rohanni tovább most már a földön. Ha valaminek a művésze voltam a gyilkoláson kívül akkor az a magassarkúban való futás volt. Gabriel persze rohant utánam, de neki kicsit tovább tartott felkelni. Nem voltam nehéz, de földet érés és az én alig 70 kilóm ahogy landolt rajta, megviselte szegényt. -Azonnal állj meg! Ugye tudod, hogy úgy sem futhatsz örökké? Én csak a szememet forgattam, Gabriel ingerült ordibálásaira, viszont tisztában voltam vele, hogy örökké nem futhatok, még az volt a szerencsém, hogy nem is kellet. Harry lakása tökéletes helyen volt. Néhány méterrel arrébb futott a villamos, ami ebben a pillanatban tette ki az utasokat, mielőtt becsukódtak volna az ajtók felpattantam és arrogáns mosollyal integettem a Gabriel mellet elszáguldó villamosról tudva, hogy a mai csatát én nyertem. Gabriel arca izzat volt, oldalra fésült göndör haja kócos és az oldalát fogta valószínűleg ott csapódtam belé. Nyugodtan élveztem az utat, majd mikor már jó messze voltunk leszálltam mielőtt még az ellenőr számon kérné rajtam a jegyem. Tiszta időnk volt, a csillagok nem látszottak az utcai lámpáktól, de biztosan nagyon szépek voltak. Besétáltam az egyik emeletesházba és a postaládában kezdtem turkálni, mikor az ajtó újra kinyílt és lihegve lépet be egy pasi. -Na most meg vagy! A szemeim elkerekednek, amikor Gabriel áll velem szemben. Egyszerre vagy ezer kérdés száguldott végig a fejemen, még is csak ennyit tudtam kinyögni döbbenetemben. -Te meg mit keresel itt? Gabriel szenvedélyesen elmosolyodik beletúr a hajába és neki dől a falnak, miközben a karjait összefonja a mellkasán. -Megleptelek kislány? Felhúzom a szemöldököm és egy lépést közelebb lépek. -Kislány? Gabriel enyhén kuncog majd bólint. Igen… hiszen csak egy kislány vagy. Mérgesen ráncolom a szemöldököm. -Még is hány évesnek gondolsz te engem? Gabriel az ajkait mozgatja és a borostás állát vakargatja, miközben a tekintete a plafonon. Elengedi az állát majd rám néz és elmosolyodik. -18 talán 19 lehetsz Halványan elmosolyodok -Tehát akkor ha jól értelmezem, most azt mondod, hogy elbánt veled egy kislány Az arrogáns mosolyom nem tetszett Gabrielnek a mondatom végén. Dühös tekintettel, megmarkolta a felkarom és közelebb rántott magához. Suttogva szinte zárt ajkakkal beszélt a tekintete szigorú volt. -Még is honnan az ördögből kéne tudnom a korod, nincs az arcodra írva Nem féltem Gabriel közelségében, az erős szorítása sem rémített meg, voltam már sokkal rosszabb helyzetben is, ezért inkább újabb széles vigyorral néztem rá majd gúnyolódva folytatom. -Ez az arckrémemnek köszönhető! Ha akarod neked is adok szívesen… nem szégyen, hogy valakinek meglátszik a kora Gabrielt ezzel csak még jobban felhúztam így csak még közelebb rántott magához, hogy a testem szinte az övének nyomódott. -Még is hogy érted ezt? Milyen kór látszik az én arcomon? Gabriel közelsége kezdi megzavarni az agyam akárhogy is nagyon vonzó férfi volt és a bódító illata nem igazán segítette elő a helyzetem, viszont ami jobban hajtott, mint a vágyak az a nyerési kényszer volt. Egyszerűen az agyam késztetést érzett, hogy bosszantsam Gabrielt. Ezért megpróbáltam csitítani a heves szívverésemet és ég jobban kiidegelni a férfit. -Valahol 40 körül tippellek Gabriel elborzadva rántja el a fejét de a szorítása csak erősödik a karomon. A hangjában rémület és aggódalom. -40? Te komolyan azt gondolod 40 éves vagyok? Bátran mosolygok és bólintok, de persze nem gondoltam komolyan. Gabriel megközelebb hajolt hozzám, az arcunk már majdnem összeért mikor a szorítása még mindig erős volt, viszont a másik kezét a derekamra tette és azt is erősen fogta, mintha csak azon aggódna, hogy elmegyek. A hangja csendes volt és ördögi. -Nagyon bátor vagy…. csak nehogy kitaláljak valami módot, hogy befogjam azt a nagy szádat. Ahogy Gabriel egy lépést tesz felém, hogy a csípönk is összeérjen farka összeütközik a szabad kezemben tartott pisztollyal. Lenéz a fegyverre, majd vissza rám szemei elkerekednek. Én még mindig arrogánsan mosolygok, de most az én kezemben az irányítás csendesen suttogok és a hangom hasonlóan ördögi, mint az előbb Gabrielé. -Akkor most elengedsz szépen vagy gazdagítalak még egy golyóval! Gabriel szigorúan néz rám enyhén ingatja a fejét majd elenged és hátrébb lép egy lépést. -Rendben van hercegnő te nyertél A szememet forgatva elteszem a pisztolyt és tovább matatok a postaládában. Mikor Gabriel játékosan a mellettem lévő falnak dől és csábító hangon suttog. -Csak egyet árulj el… tényleg 40-nek nézek ki? Mérgesen csapom be a postaládát. -Igen… mond csak nagypapa az unokáid tudják, hogy még nem alszol a puha ágyadban benyugtatózva? Mielőtt Gabriel felelhetne egy égtelen öregasszony kiabálás hallatszik az emeletről. -VONDERBILT?! Nem meg mondtam, hogy ne csapkodja azokat az ajtókat az éjszaka közepén? Mérgesen kapkodom a levegőt, majd a lehető legkedvesebb hangomon felkiáltok. -Elnézést Mrs. Fitz! Miután az idős hölgy ajtaja becsapódik Gabriel mosolyogva rám pillant. -Mrs. Fitz? Nagyot sóhajtok az elégedett vigyor miatt. -Egy idegesítő szomszéd Gabriel erre csak még jobban vigyorog. -Mi van cicám nem kedveled a szomszédokat Arrogáns vigyorral kicsit megbiccentem a fejem és csendesen felelek -Minddel végeznék Gabriel szemei elkerekednek és csendesen kuncog. -Milyen erőszakos vagy! Nevetni kezdek, de a tekintetem továbbra is Gabrielen tartom. -Mondja ezt az aki egy maffia vezér Gabriel nagyon drámaian a mellkasához kapja a kezét és elképedve néz rám. -De a szomszédjaimat sosem bántanám. A szememet forgatom és egyből vissza vágok. -Csak a fél világot Gabriel erre újra a derekamra teszi a kezét és közelebb húz magához. Lehunyja a szemét és beleszippant a hajamba. -Kicsim te az egyik legnagyobb bérgyilkos lennél, szóval egy kicsit sem vagy jobb nálam A mondat végén a kezét finoman végig húzza a karomon, ahogy az ujjbegyei végig siklanak a bőrömön a karom tiszta libabőrös lesz és a közelségétől a szívem újra egyre hevesebben kezd dobogni. -Tetszik ahogy reagálsz a közelségemre Suttogja Gabriel szenvedélyes mosollyal az arcán ahogy tovább cirógatja a karomat. Dühösen arrébb mozdulok, mire ő újra megszorítja a karomat. Mérgesen válaszolok. -Nem fekszem le az ellenséggel! Gabriel szemei elkerekednek és játékos mosollyal még közelebb hajol az arcomhoz a mellkasát pedig az enyémnek nyomja. -Biztos vagy benne? A testemen végig fut egy borzongató érzés. A közelsége… az illata… a tapintása… teljesen összezavart. Azonban én őszintén nem vágytam egy pasira. Még egy macskám sem volt. Csak én. Az életem egyszerű volt így, nem volt szükségem valakire akivel törődni kell, figyelni kell rá. Főleg nem volt szükségem egy olyanra, mint Gabriel. Mint az időjárás… kiszámíthatatlan. De valahogy ebben a pillanatban ahogy az erős keze szorította a derekamat és egyre közelebb húzott magához. És éreztem azt az erős illatot ami csak az övé volt. Ahogy az arcomat melegítette a meleg whisky szagú lehellete és nedves ajkai alig pár milliméterre voltak az enyémtől valahogy, még is azt éreztem szükségem van most Gabrielre. Azonban nem hagyhattam, hogy ilyen könnyen megkapjon. -Egy nagypapával soha… Gabriel a fejét ingatja és közelebb hajol. -Hát még mindig azt hiszed olyan öreg lennék? Lehunyom a szememet és minden porcikámmal igyekszem uralkodni magamon, hogy az utolsó cseppnyi önkontrolommal se adjam be a derekam. -Tényleg arra pályázol, hogy ma végleg megöljelek? Gabriel csendesen kuncog és az egyik kezét elindítja a hatamon, végig simítja a gerincemet, az arcával a fülemhez hajol, hogy az ajkai szinte érintik a fülemet. -Ha valóban végezni akarnál velem már megtetted volna, nem gondolod? Kérdezi Gabriel és a szavai teljesen magával ragadnak, mintha beszélt volna egy fajta nyelvet amitől, minden nő lába beremeg és azonnal a karjaiba omlik, nekem azonban nem állt szándékomban beállni a sorba így egy lépést megpróbáltam hátrébb lépni, de Gabriel elkapta a hátam és erősen megtartott, majd a sötét szemeimbe nézett én pedig az övébe. Itt tudtam, hogy újra rajtam sor, éppen arra vár, hogy valamivel vissza vágjak, mert ez volt a mi kis játékunk… talán a probléma csak az volt, hogy nem egyeztünk meg szabályokban. -Azért a kor még is csak egy elég fontos dolog nem gondolod? Gabriel játékosan elmosolyodik és újra a hajamba temeti az arcát -Biztosan most akarod ezt megvitatni? Amikor végre nem marjuk egymást Nem értem Gabriel tetteit. Kiszámíthatatlan volt, és én pont ezt szerettem benne. Olyan helyeken és olyan pillanatokban bukkant fel, mintha folyton követne, a küldetéseink egy időután olyanokká váltak, mintha mi egymást üldöznénk és a sok hulla csak némi mellékszereplő lenne ebben az elcseszett mesében. Játékosan arrébb húzom a fejem és arrogánsan mosolygok a szavaim közben. -Nem fekszem le egy nagypapával, akinek még csak fel sem áll rendesen. Gabriel felhúzza a szemöldökét és közelebb nyomja testemhez a csípőjét, majd egy ravasz vigyorral válaszol. -Nem állna fel rendesen? Bizonyítékot akarsz? Kérdezi és választ nem várva a nyakamhoz hajtja a fejét míg a keze a derekamról lecsúszik a fenekemre és erősen megmarkolja. Lehunyom a szemem ahogy elragad magával a vágy érzése, nem zavar ahogy Gabriel hozzám ér sőt még tetszett is ahogy a kulcscsontomat kezdte csókolni, a kezével pedig a hátamat cirógatta. Lassú volt és érzéki, teljesen felizgatott. Enyhén megdöntöttem a fejem, hogy közelebb férjen a nyakamhoz a kezemmel pedig megfogtam a vállát. -De én nem akarok fehérruhában eléd sétálni, sem minden reggel bundáskenyeret sütni neked. Gabriel elhajol a nyakamtól és a szemembe néz. -Nincs is szükségem egyikre sem. A hangja érdes és őszinte, szinte most először mondott valamit amit tényleg elhittem neki. -Akkor csak most? Csak egyszer és semmi több! Gabriel válasz helyet, megfogja az állam és szenvedélyesen lesmárol. A csókunk hosszú és tökéletes, mintha, mind a ketten erre vágytunk volna. Az ajkai puhák voltak kissé whisky ízűek és olyan mámorosan veszélyes. A nyelvét lassan engedte a száma, de még a csókunk is egy igazi verseny volt. Tudtam, hogy én jó vagyok, de ő olyan gátlásokat szabadított fel bennem amikről nem is tudtam. Aztán Gabriel elhajol és a vállára dob. -Szóval akkor a Mrs. Fitz melletti lakásba megyünk, ugye? Nevetve ingatom a fejem, ahogy Gabriel felcipel az emeletre, olyan tehetetlen voltam a karjaiban, még is élveztem, hogy olyan érzékien és vigyázva nyúlt hozzám, mert hogy itt még nem is sejtettem, hogy ő az az ember aki később végez velem.