Chapter 1
A város már nem lélegzett.
A romok között csak a démonok kaparászó hangja visszhangzott, mintha a kövek is féltek volna megmozdulni. A levegőben égett hús és fém szaga keveredett, a távolban pedig valami sikított – nem emberi hang volt.
Nyx nem nézett oda.
Nem volt rá szüksége. Tudta, mi történik. Tudta, hogy későn érkezett.
A csizmája alatt üveg roppant, ahogy átlépett egy összedőlt boltív maradványán. A kezében a pengéje fekete fényt vert vissza – a sötétség, ami benne élt, mindig reagált a démonokra. A penge vibrált, mintha türelmetlen lenne.
Nyx nem volt türelmetlen.
Ő sosem volt semmilyen.
A célpontot kereste. A lányt. A nemeslányt, akit elragadtak. Aki miatt Nexa órák óta a kommunikátoron át ismételgette:
„Nyx, a túlélési esélye 12%. Sietned kell.”
Nyx csak annyit válaszolt:
„Számold újra.”
Most pedig itt volt. A romok között. A démonok között. A sötétség közepén, ami valahogy mindig hazahúzta.
Egy halk nyögés törte meg a csendet.
Nyx megállt.
A feje oldalra billent, mint egy gépé.
A hang irányába fordult, és a szeme összeszűkült.
Ott volt.
A lány.
Luxanne.
A földön feküdt, ruhája elszakadva, a vállán mély karmolás, amelyből fény szivárgott – nem vér, fény. A démonok körbevették, de nem értek hozzá. Várták. Figyelték. Mintha tudták volna, hogy a lány nem az övék.
Hanem valaki másé.
Nyx előrelépett.
A démonok felé fordultak, és egyszerre sziszegtek.
„Távozzatok” – mondta Nyx halkan.
Nem fenyegetően.
Nem dühösen.
Csak… tényként.
A démonok megmozdultak.
Nyx pedig végre érzett valamit.
Haragot.
A penge elsötétült a kezében.
És elkezdődött.
