Egy kellemes nyugodt álmot láttam, ahol a régi szép kertünkben sétáltam,s a rózsaszín lombkoronájú cseresznyefa leveleit szép lassan elfújta a szél, én az alatt ültem, s élveztem a természet lágy hangját. Álmomból nagy kopogások keltenek fel. Ahogy kinyitom szemem már három szobalány fogadott. Mind nagyon laza, és szerintem meglehetősen kényelmes ruhákat hordott. A hajviseletük nagyon egyedi volt. A baloldali lány haja hátrafésülve egyenesen,hogy ne zavarja őt , egyetlen egy göndör tincs nincs abban. A frizurája fekete volt. A középső haja rövidebbre vágott. Körülbelül a nyakáig ért és jobb szemét eltakarták a rózsaszín tincsei, nagyon érdekel miért így hordja,de nem annyira szó beszédes. S a jobb oldali haja, neki is hosszú ,csak nem egyenes hátrafésülve, hanem mindkét oldalára be göndörítve és barna.
-Jó reggelt Hercegnő! - mondták egyszerre hangjaikban az öröm és izgatottság van. Kivétel a rózsaszín hajúnak hangja, ki elveszett a két szobalány hangjában.
Gondolataimban elmerültem, arra a szép régi kertünkre tudok gondolni ami sok előttem lévő generációnak volt a lánykérés helye. Nem vettem észre, hogy már csicsásan felöltöztettek, gondosan kisminkeltek, és a frizurámat is megcsinálták. Ahogy tükörbe nézek, meglátom ezüstszürke hajam, ami túldíszített és olyan kényelmetlen,mintha terhet cipelnék a fejemen. Sajnos ezt kell hordanom... Talán életem végéig.
- Elképesztő csodálatosan néz ki hercegnő!-szólal meg a barna hajú.
-Szerintem még egy kis dísz belefér a hajába,de meg lehet így is jó lesz.- mondja a fekete hajú.
A szobalányok még némán álltak egy két percet,hogy eldöntsék,hogy újabb pár dísszel kiegészítsék már túl ékesített hajamat,de végül az egésznek a rózsaszín hajú vetett véget.
-Szerintem most is már túl sok dísz van hajában nem kell még több,mert végül,csak arra figyel az új jelölt és nem magára hercegnő természetes szépségére.- hangja most kicsit hangosabb volt és komoly nagyon különös eddig az ő hangját annyira nem hallottam.
- Te ne szólj bele Caroline! Az a z jó,hogy díszek vannak hajában,mert akkor a csinos arcára figyel és nem a kebleire ,ami oly szégyenítő egy tisztességes nőnek,ha azt nézik az urak! ".
- Te oktatsz ki minket Vanessa? Te,aki,ha nem a dolgát végzi úgy tölti szabadidejét,hogy holmi kuplerájokban férfiakat csábít el?- kérdezi a fekete hajú, a Vanessa nevezetű szobalánytól.
Bár inkább ezen veszekedjenek,mint azon, hogy több dísz vagy kevesebb a frizurámban,mert ez téma legalább érdekes.
- Csak féltékeny vagy Rebecca, hiszen nekem nagyobbak,mint tiéd és rád senki se néz! - kiabálta Vanessa.
- Arcátlan! Sokan utánam fordultak, és fütyülnek, valamint csodás jelzőkkel illetnek meg! - szólt háborodottan Rebecca.
- ELÉG!- Szólal meg a most befutó Helga, ő nagyon játsza szerető anyát, és foglalkozó szülőt,de nem tudom az igazi anyám szerepébe képzelni.
-Hányszor mondjam ti mihaszna szajhák,hogy ne rontsátok meg királylányt! - szól dühösen.
- Csak beszélgetünk úrnőm-mondta Rebecca,aki nem félt Helgától valamiért.
- Mit merészelsz? Azt mondod csak beszéltek? CSAK BESZÉLGETTEK? Tudjátok a Démonokat nem érdekli,hogy az egyszerű beszélgetés, vagy éppen piszkálódás, a démonok kihasználják. Mind rosszak, manipulálnak, és ezzel egy céljuk van, soha ne nézz bele szemébe,mert elcsábít! - mondja Helga.
-Elnézést Helga úrnő ,de ezt Ön tapasztalatból mondja?-kérdezte Vanessa szerintem jogosan,mert ez szimpla megítélésnek hangzott. Bár talán a démonok meg is érdemlik az ítéletet. Oh ne kalandozzak már el megint,mert lemaradok az érdekes indokról.
- ..... és emiatt a démonok szörnyetegek! Lányok és hercegnő, ha démonnal találkoztok hívjátok rögvest a katonaságot,hogy elvigyék és kegyetlen büntetésük megkapják!- parancsolta Helga.
- Kérem Helga úrnő a démonok alapvetően szenvednek abban a büntetésben,hogy a Pokolban vannak, egy emberi akasztás és lefejezés szerintem sétagalopp nekik. - hívja fel a tényekre a figyelmét Caroline.
- Caroline ne legyen butus! A Démonok meghalnak emiatt, és azzal elpusztulnak hogy soha többé ne jöjjenek ide,rohan az idő, mennem kell,minden jót! A hercegnőnek találkozója van egy daliás herceggel.- mondja Helga úrnő,majd kifordul, azzal gyorsan kisiet és többi szolgálólány követte.
Immáron egyedül maradtam a szobámban. Nem igazítottam a tükör előtt a hajamat, s nem ültem le sminkasztalomhoz,hogy felkenjek még egy adag vörös rúzst, sem ruhás szekrényhez szaladva,hogy ez a ruha jobban tetszik nekem. Az egész flancos felhajtás már nem érdekel. Ugyan ez van minden áldott héten,az összes hónapban, folyton az évek alatt . Lassan az ablakhoz megyek, és becsukom szemeimet hogy újra láthassam azt a gyönyörű kis kertet, ahol friss tiszta víz folyik le, amely körbe fogja egy kis szigetett csinálva a kertnek. Telített a földje rózsabokrokkal és rengeteg másfajta tarka virággal, de én annyira nem értek ehhez,viszont úgy érzem mind elvarázsolnak,ám leginkább az a cseresznyefa, ami a közepén ott volt. A legtöbb házasság ott történt, én is reménykedtem,hogy ott találom a hercegem. Ahogy kinyitom szemem egyenesen látom ,hogy a kis tava és a vízesés kiszárad. Minden rózsabokor s virág elszáradt, fát is kivágták, a kertészek azt mondták már lehetetlen visszaállítani egésznek. A vízesés volt a kert dobogó szíve,de kiszáradt. Sokan emiatt kiszerettek ebből a helyből. Pedig régen ez volt a legszebb kert. Én még naívan hiszem,hogy újra éleszthető... , bár kevés rá az esély. Inkább megfogom kis rózsaszín zsebkendőmet, ami megy a mostani ruhámhoz,. Megtörlöm a szememből jövő könnycseppeket, majd felállok az ablak elől és kimegyek a szobámból. Lassan a trónterem felé menve fénysugarakat figyelek,amelyek vissza csillognak a homokkő padlóról az ablakokról jövő fény. Azok díszei madár szobrok,amik nagyon megteremtik azt a különös érzést mintha kint sétálnék a kertben,de most inkább a padlóra figyelek eközben fejben elhatározom, hogy mit mondjak az udvarlónak. Szeretném,hogy ne adja fel, ha nem kedvelem akkor tovább megyek. - gondolom magamban.
-Hercegnő! Bemutatom őfelsége Jakab királyt a 7 birodalomból!- szólalt meg az egyik őr. Felnézek rá, s egy gyenge hamis mosolyra görbül a szám, az arcomon az optimizmus álcájával, bemegyek a tágas ajtón kicsit, majd elbámulom a márvány oszlopokat. Hiába lakok itt továbbra is az oly annyira kreatívan kifaragott és sok festménnyel tarkított trón egyszerűen elvarázsol. Lassan oda sétálok és arcomon mosolyt próbálom jobban hangsúlyozni,hogy mennyire örülök, hogy látom, miközben nem.
- Oh hercegnőm, rég találkoztunk,Ön olyannyira tündéri,mint amilyenre emlékeztem.- mondja Jakab,akinek barna a haja és elegáns vörös zakót visel, eléggé jó álló selyem nadrággal.
Milyen kedves ,de nekem valamiért gyanús ez túlzott illemtudósága,persze lehet már csak én nem értékelem ezt a kedvességet.
- Mindössze két hónap telt el a legutóbbi látogatása óta őfelsége Jakab király. - javítom ki.
Ugyanazokat a szavakat ismételd el,amiket múltkor, gondolom magamban.
-Kérem elmondaná mi célból jött hozzám, talán kedve támadt sétálni? Óhajt reggelit? Netán eljönne velem lovaskocsival tenni néhány kört? -hangomból árad a cinikusság,de próbálom nagyon elrejteni,hogy érdeklődve hangzódjon és várakozva.
-Arra gondoltam,hogy... - leguggolt elém és egy kis kocka dobozt kivesz a zsebéből.- Hozzám jönne e feleségül, hercegnő? - kérdezi.
Nagyot sóhajtok, de tudja mi lesz a vége, visszautasítás. Mindig eljátssza ,hogy megkéri kezemet, már ebből áll látogatása,hogy eljön ide megkéri kezemet ígér nekem mindenfélét,hogy jó lesz,ám hiába néz ki jól, én nem érzek iránta semmit.
- Megtiszteltetés Jakab király. Ön túl jó hozzám. Kedves ez az ajánlat,de már az előző alkalommal is elmondtam, hogy nem áll a szándékomban az Ön felesége lenni. Kérem hagyja abba az eljegyzést. - mondom, s megfigyelem a reakcióját,hogy megértette e.
- Hercegnőm én soha nem adom fel!- mondja eltökélten.
Ezt minden alkalommal hallom a szájából.
- Oh Mi folyik itt? - jött be apám,aki boldog hangulatában van. Gondolom, azz hiszi igent mondtam. Utóbbi években sokkal jobban akarja, hogy legyek a felesége valakinek.
- Jó apám, sajnálom, ha csalódást okoztam neked! Nemet mondtam Jakab király eljegyzésére! Ne haragudj rám! Most szeretnék elmenni a városba sétálni.- mondom a szülőmnek
Apám arcán az a nagy mosoly eltűnt, és egy komor arc jelenik meg előttem.
- Mielőtt elmégy nem akarsz reggelizni?- kérdezi apám,akinek a hangja nagyon komor lett.
- De szeretnék, s Ön...Jakab király? - kérdezem kedveskedő hangnemben.
- Nem kérek reggelit, inkább vissza utazok,mert határozott büszke vezérét várja haza a népe. - mondja és kimegy hatalmas ajtón.
- Kislányom, mond miért csinálod ezt velem?- kérdezi apám, ,de én nem válaszolok és elindulok étkező felé, ami a kastély túlsó felén van. Amely túlságosan is szép, nehezen lehet leírni minden csupa fehérség, tisztaság, remélem jól fizeti ezeket munkákat végző szolgálókat ,mert ekkora épületet nehéz lehet tisztában tartani.
- Válaszolj édes lányom,különben egy magas kastélyba zárlak! - kiabálása kizökkentett és nem jut eszembe mit mondjak.
- Bocsáss meg apám, nem figyeltem... mit kérdeztél az imént?- mondom kicsit halkan és tétovázva, mert félek megint kiabálni fog velem.
- Ohh....Édes egyetlen gyermekem.... Miért csinálod, elutasítod lovagokat és hercegeket! Állandóan azt a fránya álom párodat várod, de már 2500 éves vagy, fel kell nőnöd, ez nem egy mese, amiben élsz,hanem a valóság. - oktat ki apám.
- Ne emlékeztess rá,hogy 23 éves vagyok jól tudom,hogy én,mint hercegnő, a királyom mellett kell élnem, és gyermekemet nevelnem,de még egyik királyban sem lovagban nem éreztem az,hogy ő volna az igazi.- mondom érzelgősen ,de apám mérgesebb tőle lett,mint volt.
- Ne használd az emberi számolást,mert kihozol a sodromból! Igen tudok róla, hogy neked van egy álom lovagod,de ad fel álmodozást és fogad el,hogy valakinek felesége leszel,aki nem az istenverte lovagod és több Hanaski verset se lássak meg a kezedben! E helyett inkább tanuld meg a Narasthani törvényeket,mert Jakab egy jó ember és mellette biztonságban lennél. - kiabál velem apám..
- Ha anyám nem lenne beteg ,akkor velem értene egyet! - csúszott ki számból tudom az ő hirtelen betegségéről tilos beszélni,mert eddig még nem derült ki mi az a rejtélyes betegség s míg nem gyógyul meg titokban marad.
- Menjünk reggelizni és utána mehetsz ki a városba. Nem küldök utánad őröket, mert hidegen hagy,ha elrabolnak, legfeljebb nem leszel itt többé, mint teher. -mondja és bemegy a étkezőbe, majdnem elsírtam magam utolsó kijelentésén. Nagyon elhidegültünk ma egymástól. Próbálom elterelni gondolataim és bementem leültem asztalhoz ,ami nagyon hosszú ami kellő távolságunk legyen köztünk,ha beszélnék,akkor nem hallja. Leülök a székre és lassan elkezdtem enni a csendesség annyira nem volt kínos,mert a kinti madarak csiripeltek. Ahogyan végeztem felálltam asztaltól és elindultam a szobámba. Ahogyan bementem első feladatom leráncigálni magamról a felesleges súlyt amit rám tettek a szolgálólányok és kicseréltem ruhámat, egy kicsit kopott barna felsőre, s félhosszú fehér szoknyára, hajamat kicsit megfésültem ,hogy ne legyen madár fészek és siettem ,hogy így ne állítson meg egy őr sem.
Ahogyan kijutottam a nagy ajtón egy kocsistól kértem,hogy vigyen el egy közeli városba, mert eléggé kifáradtam a futásban. A kocsis int nekem, hogy szálljak fel és én felszálltam. Vasárnap van, gondoltam a keleti piac termékei majd elterelik a gondolataimat a beteg anyámról, a vitáról apámmal, és arról,hogy feladjam az álmodozásaimat, arról hogy létezik a hercegem valahol.